Újraélesztették a mentősök a koraszülött babát

2016. július 28. 05:33

Igazán örömünkre szolgál, hogy a magyar egészségügy házatájáról most egy nem mindennapi teljesítményről adhatunk hírt. A 24.hu számolt be arról, hogy hogyan mentette meg a gyors és hathatós segítség egy mindössze 24 hétre született baba életét Budapesten.

2016. július 28. 05:33

A mentők néhány nappal ezelőtt – késő este kapták a jelzést, hogy Budapesten egy fiatal, 24 és fél hetes terhes kismama görcsöl. A nagymama sírva szaladt eléjük, azt mondta, a baba éppen most született meg és úgy látja, hogy halott. Az ápoló és a mentősofőr berohantak lakásba, ahol a sokkos állapotban lévő édesanya a fotelben ült, lába között köldökzsinóron a picivel. A mentőautó vezetője értesítette a mentésirányítást, ahol a telefonos munkatársunk gyorsan riasztotta a Peter Cerny Koraszülött Alapítványt és a 72-es esetkocsit.

Gyors vizsgálat után kiderült, hogy a baba nem lélegzik és szíve is alig vert, és romlott az állapota. A konyhaasztalon csináltak helyet az ellátáshoz, lámpát tettek a baba fölé és miután oxigént kapott, elvágták a köldökzsinórt. Az anyukánál shockfektetést alkalmaztak, ezalatt a szolgálatvezető főorvos – Dr. Kocsis Tibor – telefonon adott instrukciókat. A kicsit szájon át lélegeztették, és lassan erősödni kezdett a pulzusa, majd a spontán légzése is beindult.
 
Ekkorra már megérkeztek a Cerny Alapítvány munkatársai is, akik stabil keringéssel és légzéssel átvették az újszülöttet. A kiérkező 71-es esetkocsi személyzete pedig a sokkos állapotban lévő fiatal anyukát látta le.  Mindketten stabil állapotban kerültek kórházba.
 
A mentésben résztvevő Bajtársaink: Papp Márió ápoló, Németh Péter gépkocsivezető, Lénárt Dávid mentőtiszt, pesterzsébeti állomásvezető, Galgó Pál gépkocsivezető mentőtechnikus és Orosz Máté szakápoló, tiszthallgató. A babának és az édesanyának jó egészséget és sok boldogságot kívánunk, Bajtársainknak pedig gratulálunk és további sok sikert kívánunk” – írja közleményében az Országos Mentőszolgálat kedden.
 
*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!