Nem mehetett be a kórházba: a járdán szült egy román nő

2023. július 31. 16:52

A rendőrség hivatali visszaélés gyanújával indított bűnvádi eljárást ismeretlen tettes ellen.

2023. július 31. 16:52

A városi kórház előtti járdán szülte meg harmadik, a jelek szerint egészséges gyermekét egy 24 éves nő Romániában a Bukaresttől 60 kilométernyire lévő Urziceniben hétfő hajnalban.

Az esetről egy közösségi portálon közzétett, néhány óra alatt több ezer felhasználó által megosztott videóból szerzett tudomást a közvélemény.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter vizsgálatot rendelt el,

a rendőrség pedig hivatali visszaélés gyanújával indított bűnvádi eljárást ismeretlen tettes ellen.

A román média beszámolói szerint ugyanis a vajúdó nő egy hozzátartozójával együtt érkezett a kórházba, amely azonban

elutasította felvételét arra hivatkozva, hogy náluk nincs szülészeti ügyelet.

Daniela Elena Ianus kórházigazgató a Libertatea című lapnak elmondta: az ügyeletes asszisztens felvette a nő adatait és mentőt hívott, hogy a 60 kilométernyire lévő megyei kórházba, Sloboziára szállítsák.

Az igazgató szerint az asszisztens „éppen értesíteni akarta” az ügyeletes orvost – egy sebészt – amikor a vajúdó nő saját lábán ment ki a kórház épületéből.

Az egészségügyi hatóságok vizsgálata azonban megállapította, hogy a vajúdó nőt az urziceni-i kórházban nem vizsgálták meg, nem kapott segítséget, és nem kísérték ki a mentőhöz. A Facebookon közzétett felvételek szerint nem a mentőautóban, hanem az autó fényénél a járdán szült, a két mentős segítségével. A mentősök egyikének bejegyzése szerint az anya és újszülött kislánya jól vannak, elvitték őket a megyei kórházba.

(MTI)

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Boy Anupong / Getty Images

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bölcsuhú
2023. július 31. 20:28
Bezzeg Románia! Az Index meg haonlítgatja a tusványosi étel/ital árakat a Balaton Sound-éval!
Box Hill
2023. július 31. 19:45
Nem kéne Erdélyt visszaadniuk végre? A saját polgáraik is sok nekik.
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. július 31. 18:47
Románia terméienyégi ráta: 1.3 Kivándorlási arány felnőtteknél: 30 százalék. 2050: 8 millió román. Nyugi! Addigra a magyarok már kisebbségben lesznek hazájukban. Belgium esett el először Európában. 10 gyermekből 8 muszlim.
burmin2
2023. július 31. 18:00
Na bezzeg Rományija...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!