A szmog akár koraszülést is okozhat

2017. február 21. 02:52

Hazánkban ezen a télen különösen sokat fulladoztunk a légszennyezettség miatt, többször kellett szmogriadót elrendelni. Mindnyájan megtapasztaltuk tehát, hogy mekkora veszélyt jelenthet a szennyezett levegő. Arra viszont kevesen gondoltak, hogy még a meg sem született gyerekek egészségét is befolyásolja a szmog, sőt, akár idő előtti születéshez vezethet-írja az Index a WHO jelentésére hivatkozva.

2017. február 21. 02:52

A Stockholmi Környezetkutató Intézet (SEI) szakértői 183 ország légszennyezettségi és születési adatait elemezve arra jutottak, hogy évente 3,4 millió koraszülés kapcsolható a rendkívül rossz levegőhöz, a szmoghoz, és leginkább a szubszaharai Közép-Afrika, Észak-Afrika valamint Délkelet-Ázsia van a legrosszabb helyzetben e tekintetben, írja a Guardian.

Kutatásunk szerint a koraszülések 18 százaléka köthető a légszennyezettséghez, ezzel számszerűsítettük a kis szálló szilárd részecskék hatását a magzatokra” – közölte Chris Malley, a SEI kutatásának vezetője. A kutatás becslést nyújt a szennyezett levegőjű térségek koraszülési számaihoz, igaz azzal a korlátozással, hogy sajnos a legszennyezettebb területekről nincsenek megbízható adataik. A kutatási adatokat felülvizsgáló független szakértők szerint a SEI eredményei még így is óvatosnak számítanak, a valós helyzet ennél is rosszabb lehet.
 
A koraszülések számának alakulásában természetesen több más faktor, így például a szegénység, különféle vírusos és bakteriális fertőzések, dohányzás, alkohol, droghasználat is szerepet játszik, de a tanulmány alapján vitathatatlannak tűnik, hogy a légszennyezettség csökkentése sokat javítana a helyzeten szerte a világban.  

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!