Nem fontos, hogy jogszerű legyen a tüntetés

2013. március 16. 17:34

A Hír TV Célpont című műsora körbejárta a spontán diáktüntetések témáját.

2013. március 16. 17:34

A Célpont bemutatta, hogy a spontán tüntetés szervezői között akadt olyan, „akit a ma már Bajnai Gordon szövetségesévé Milla tüntetéséről ismerhetünk”. Rózsa Milán akkor a magyar LMBT-közösség nevében szólalt fel, elmondása szerint ezúttal csak öntudatos állampolgárként volt jelen. „Reggel felkeltem és mentem oda a Fidesz-KDNP székházhoz” – mondta Rózsa Milán arra a kérdésre, hogy miként szerzett tudomást a tüntetésről. „Nem szereztem tudomást róla, csak mentem” – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy fontos-e az, hogy jogszerűen tiltakozzanak, így válaszolt: „Nem tudok erre úgy válaszolni, hogy mi fontos és mi nem. Szerintem az a fontos, hogy tiltakozzunk, szerveződjünk, sztrájkoljunk és ellenálljunk”.

A két nappal később tartott „Az alkotmány nem játék” elnevezésű tüntetés a Célpont stábja szerint „a legszebb SZDSZ-es időket” idézte. Ezt az érzést erősítette bennük „a rég nem látott Demszky Gábor” jelenléte, valamint a támogatók névsora. Az eseményt „számos homoszexuális szervezet pártfogolta”, de képviseltették magukat a különböző Hálózatok, illetve „úgynevezett jogvédők” is.

Hétfőn középiskolások állták el a Parlament bejáratát, majd Jávor Benedek is megérkezett, akinek pártja – ahogy a Célpont rámutatott – közleményben támogatta a Fidesz-székház elfoglalóit. Jávor itt a Hír TV-nek elmondta, hogy „már középiskolás diákok is úgy érzik, hogy valami olyasmi történik ebben az országban, amit nem hagyhatnak szó nélkül”. Hozzátette: nincs szerepmegosztás a civilek és a politikusok között, mindenki ott fejezi ki véleményét, ahol lehetősége nyílik rá. „Nincs egy központi irányítás, ezt tényleg lassan ideje lenne a Fidesz háza táján is megérteni” – mondta a Párbeszéd Magyarországért társelnöke.

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2013. március 17. 16:19
A "nemtetszikekből" úgy látom, hogy a 70 kerítésmászó reggel spontán elolvasta a cikket.
ciseaux
2013. március 17. 10:10
...az ország 3/4 a sűlyesztőbe kívánja zorbánékat! Remek! Most tessék elképzelni, kedves spontán-transzsex-meleg-bázisdemokrata-leszbi-füves-hajléktalan-egyetemisták, 2014-ben LESZNEK (!) választások! el lehet menni szavazni, és LEHET győzni a választásokon, és a maguk többségével választott valamelyik off-shore milliárdos vezetésével, koncentrációs, bázisdemokratikus megakoalíciós erővel megalakítani a vadi új-régi 3.-4.-5.- Köztársaságot! Tudják, az univerzális 4 évenkénti választások legyőzhetetlen előnye, hogy minden faluhülyéje bosszút állhat a környezetén. "Tessék, el lehet menni, kérem, tessék, el lehet menni"...szavazni!
Kvasztics Fedor
2013. március 17. 09:51
„már középiskolás diákok is úgy érzik, hogy valami olyasmi történik ebben az országban, amit nem hagyhatnak szó nélkül”. Mind a tíz diák úgy érzi? Úgy, ahogyan 200 HaHa által mozgatott tüntető volt az egész magyar diákság, fiatalság. Ezek a gyereke tudtukon kívül arra voltak jók, hogy a külföldi televíziók vágóképein szerepeljenek. Fogalmuk sincs az ország elleni támadások valódi okairól, fogalmuk sincs arról, hogy mit művelnek harminc éve a magyar érdekek ellen következetesen fellépő balliberálisok. Fogalmuk sincs az egykori szalonellenzék igazi természetéről, az üldözött szerepében tetszelgő, majd üldözőjével szövetségre lépő álliberálisok igazi természetéről. Rózsa Milán és társai egyszerű zsoldosok ezeknek a külföldről pénzelt köröknek a szolgálatában.
székely
2013. március 17. 07:21
A HIR TV jobb ha kussol. 2006 ban a keresztényi felebaráti szeretet jegyében a TV székházat támadó csürhét éltette fátyolos szemmel ujjongott riportere " Emberek csodás itt forradalom van "
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!