Valóban hibrid rezsim

2020. május 13. 07:07

A második Orbán-kormány 2010-es megalakulása óta afféle névadási bajnokság zajlik a haladékonyak táborában.

2020. május 13. 07:07
Kacsoh Dániel
Magyar Hírlap

„Akadt közülük, aki már abban az évben kinevezte diktatúrának a megválasztott kabinetet, mások erre a következtetésre csak később, az Alaptörvény megalkotásakor, a médiatörvény körüli hisztéria idején, a 2018-as – délután még ellenzéki győzelmet, estére bukást hozó – parlamenti választás vagy éppen a mostani koronavírus-törvény kapcsán jutottak. Volt, aki is-is.

Találhatunk ennél kreatívabb alakokat is, például Magyar Bálintot, aki maffiakormányról beszélt, vagy Filippov Gábort, aki hibrid rezsimről. E kifejezések nemzetközi karriert futottak be: előbbit Soros, utóbbit a Freedom House emelte be a szókészletébe.

A liberális körökben gyakran hivatkozott szervezet éppen a minap jutott arra a következtetésre, hogy Magyarország most veszítette el teljesen demokratikus jellegét. Miután kifejezetten szakmai, objektív és független társaságról van szó, vagyis dehogy, ők is a hibrid rezsim kategóriát találták ki számunkra, világhírbe hozva ezzel egy szintén szakmai, objektív és független magyar politológus szóalkotását. Az már csupán apróság, és a Nations in Transit nevű jelentést mérceként, szakértői anyagként hivatkozó Orbán-ellenes újságírók és politikusok számára aligha jelent problémát, hogy a hazánkról szóló szakaszt – micsoda meglepetés! – éppen Filippov úr szerezte, egyes-egyedül. Kútforrásként pedig természetesen szinte csak ellenzéki médiumok cikkeit használta a szocialistákhoz kötődő szakember. Politikai pamflet, tudományos mázban.

Ez az összejátszás mint cseppben a tenger mutatja azt a módszert, amivel bizonyos, politikailag és ideológiailag egyaránt motivált körök befolyásolják a közvéleményt. A recept egyszerű: egymást kell idézni, egymásra kell hivatkozni mint valid forrásra a magyar kormány elleni politikai küzdelemben. Filippov úr azt mondja magáról, »én egy független politológus vagyok«, mire a Freedom House, amely nyilván szintén független, felkéri egy kis melóra. Aztán magyar ellenzéki politikusok és sajtóorgánumok később arról beszélnek lépten-nyomon, hogy nem ők mondják, hanem az erre szakosodott szakmai szervezet, hogy a hazai viszonyok elfogadhatatlanok. Ez tehát nem politikai vélemény, hanem szakmai álláspont. Trükkös.”

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2020. május 13. 14:13
Az a tanácsköztársaságszerető Böcskei maki a szintén nyomta a hibrid rezsim dumát. De vastagon egyedül maradt vele.
Emmanuel Goldstein
2020. május 13. 09:54
Sokadszorra mondom: Orbánisztán nem hibrid rendszer, hanem autokrácia.
zakar zoltán béla
2020. május 13. 09:54
8.53: az, 8.../j.
zakar zoltán béla
2020. május 13. 09:53
Persze, hogy az 8 millió más ember, mint választó.........
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!