Néma éjféli misék

„Egy vasárnap, 1950. augusztus 6-án aztán sok minden megváltozott.

– Arra ébredtem éjjel, hogy négy jól öltözött, kopaszra nyírt úriember ráz engem. Azt mondták, Budapesten valaki szeretne valamit megkérdezni tőlem. Mondtam, mondják el, mit akar, ezért fölösleges beutaznom. Nem egyeztek bele, úgyhogy a szép, lefüggönyözött fekete autóhoz tessékeltek, és bekötött szemmel elindultunk a főváros felé.

A végállomás az Andrássy út 60. volt, ahol a váci püspöki bíróság két másik tagjával együtt előállították. Brusznyai József ekkor a bíróság jegyzője, a hatalom célja pedig az volt velük, hogy segítségükkel előkészítsenek egy Mindszenty Józseféhez hasonló pert a váci püspök, Péteri József ellen. Három hét után fejeződött be a kihallgatás, mivel a katolikus püspöki kar addigra megállapodást kötött az állammal, így okafogyottá vált a koncepciós per.

– Annyira udvariasak voltak, hogy nem tettek ki egyből, hanem ismét szép fekete autóba tessékeltek, amellyel üdülni vittek. Három évet és két hónapot töltöttünk Kistarcsán, az internálótáborban.

Elsőre olyan zárkába helyezték, amelyiken nem volt ablak, csak egy kis szellőzőnyílás, amelyen némi fény beszüremkedett. A vasajtót csak akkor nyitották ki, amikor kihallgatásra vittek valakit, vagy amikor naponta háromszor beadták az ételt. Egy ilyen alkalommal észrevette a fehérre meszelt falba – feltehetőleg a kanál nyelével – belevésett keresztet, amely mellé valaki belekarcolta: »Ha eszt látod, ne érezd, hogy szenvedsz!«”