Ez történt januárban

2016. február 02. 15:47

Itt valójában egy tokaj-hegyaljai közösség van, ami az alapja annak, hogy a borvidék jó irányba haladjon. Úgy tűnik, hogy borkészítés tekintetében egészen egy húron pendültek a résztvevők.

2016. február 02. 15:47
Bihari Zoltán
Szőlő-levél

„Ez az év is jól kezdődik! Eltelt január, a tél gerince! Eddig a szőlő szempontjából tökéletesnek mondható a tél, hiszen két ízben is volt nagyobb és tartós lehűlés, ami a kártevőket remélhetőleg megtizedelte. Olyan hideg azonban nem volt, ami említésre méltó fagykárt okozhatott volna.

A Tokaji Bormívelők Társasága januárban évjárat bemutatót szervezett az érdeklődő borászok számára. A bemutatón minden termelő két fővel és két 2015-ös borral vehetett részt. Nagyon nagy volt az érdeklődés (45 borászat mutatta be a borait), olyanynyira, hogy két napon kellett megtartani a rendezvényt, így is csak nehezen fért bele az egy-egy délutánba. A borok 1-2 kivételtől eltekintve hibátlanok voltak, és meglepően egységes, magas színvonalú képet mutattak. Nagyon változatos módon készültek a tételek, hiszen a fürtös vagy bogyózott szőlő préselése, különböző présnyomások, nyálkázás, vagy kénmentes feldolgozás, vadélesztők és törzsélesztők, hordós és tartályos erjesztés, korai színelés és finomseprőn tartás egyaránt előfordult. Az biztos, hogy 2015-ben nagyon szép száraz borok születtek!

Az ilyen alkalom kivételes lehetőség, hogy a borászok egymással és egymás boraival találkozhassanak. Nagyon fontos, hogy ismerjük egymás borát, megismerjük egymás borkészítési filozófiáját, hiszen mindenki beszélt is a bemutatott boráról. Kell, hogy a borász el tudja helyezni magát a számos termelő között, hiszen ez az alapja annak, hogy tudjuk milyen irányba fejlődhetünk. A szűken vett szakmai célokon túl azonban jó volt látni, hogy itt valójában egy Tokaj-hegyaljai közösség van, ami az alapja annak, hogy a borvidék jó irányba haladjon. Úgy tűnik, hogy borkészítés tekintetében egészen egy húron pendültek a résztvevők, ami garancia arra, hogy a Tokaji ismét nagy magasságokba emelkedjen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!