Két évnyitó

2013. szeptember 03. 09:41

Volt szerencsém mindkét évnyitón jelen lenni, és egyből megfogott a két vezető közötti kontraszt.

2013. szeptember 03. 09:41
Szarvas Koppány Bendegúz
Koppány mondja

A Kedves Vezető is hátulról érkezett, de ott ez a kerülő utat jelentette a főbejárat helyett. Szinte egész a kapuig vitte a páncélozott kisbusza, majd kiszállván onnan egyből körülsereglette a talpnyalók és testőrök hada, akik közül ki sem látszott. Majd amikor az ellene tüntetők (HaHa, IDE valamint egy helybeli ex-trafikos, mondanom sem kell, hogy lett ex-trafikos) elkezdtek élni a véleménynyilvánítási jogukkal, a Vezénylő Tábornok hős védelmezői egyből akcióba léptek és hátrább szorították azokat, akiknek nem tetszett a rendszer, majd a rendőrök igazoltattak is mindenkit. Orbánt én speciel nem is láttam, annyira elveszett a sokaságban. Ezek után bement a terembe, ahol hosszasan szónokolt összecsődített, és kicsit sem érdeklődő közönsége előtt. (Akik az ablaknál ültek, jobban érdeklődtek az én „Kisebb tandíjt stadionok helyett”-táblám iránt, a pedagógusok csak kemény küzdelem árán tudták fenntartani a rendet.)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2013. szeptember 03. 13:09
Ki futtatja ezt a tehetségtelen senkit? Van sejtésem!
hakos
2013. szeptember 03. 11:59
Gondolom nagy ész nem szorulhatott szegény gyerek fejébe, ha egy exminiszterelnököt hasonlít össze egy hivatalban lévő miniszterelnökkel, mégpedig az alapján, hogy mennyire vigyáznak a biztonságukra. Gyurcsányt nem azért nem védik, mert olyan jó fej, hanem azért mert már nincs jelentősége.
puszika
2013. szeptember 03. 11:13
A kontrasztot nagyon tudod /?/érzékelni kisfiam,de valósággal nagyon hadilábon állsz. Nem kellene még egy kis élettapasztalatot szerezni,akkorra talán több eszed lesz!
stefanovszky
2013. szeptember 03. 10:55
Ez a gyerek egy olyan gyerek, aki liberális tőgyeken szívta magába a (na, nem a tudást, mert az század rangú volt), hanem a jogait. Na, én ezekből a jogokból jócskán lefaragnék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!