Hát akkor igyunk

2012. július 30. 19:26

Én már azt hittem, soha nem fogok borblogolni, pláne nem csapatban, aztán tessék.

2012. július 30. 19:26

„Mostantól tehát megint nem indokolt az egyes szám, első személy, hármas szám van helyette. Azt régóta tudtuk, hogy hasonlóan gondolkodunk ezekről a dolgokról - úgymint bor, szesz, blogolás -, nemcsak virtuálisan, valóságosan is volt alkalmunk meggyőződni erről nemegyszer, így talán nem lesz nehéz egy helyre hordani a tartalmat.

Annál inkább, hogy nem találtunk ki szabályokat, mindenki úgy és arról ír eztuán is, amiről akar, a lehető legszubjektívebb módon. Elsősorban nyilván borról, ráadásul főként magyar borról - de előrebocsátjuk, sem a világot megváltani, sem pedig az ágazat problémáit megoldani nem áll szándékunkban. Pontosan annyira vesszük magunkat komolyan, amennyire azt szeretnénk, hogy olvasóink komolyan vegyenek bennünket.

Hiszen a bor körül az utóbbi években olyan sok lett a komolyság, hogy szinte fáj - hiába evidencia, hogy inni vidám dolog.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalhana
2012. július 31. 11:53
Talán a bor az egyetlen, amiben ( esetleg )egyetértés lehetséges teljesen különböző emberek között. Talán többet kéne inni ( de csak jó borokat ).
Trükkök Százai...
2012. július 31. 11:53
Isten-Isten!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!