Nem fáj ez még eléggé

2018. január 14. 04:15

Végigrohant a sajtón a hír- először még tavaly a HVG-ben jelent meg-, hogy egy fiatal nőnek 4 évet kell várnia, hogy az endometriózisát megoperálják, vagy 2 millió forintot a SOTE cégének befizetve, ugyanaz az orvos, ugyanott heteken belül megoperálja.

2018. január 14. 04:15

Nade a HVG cikkéből az is kiderül, hogy a hölgy kifejezetten egy bizonyos orvosnál, egy bizonyos egészségügyi intézményben kívánja megoperáltatni magát, holott ez a fajta műtéti megoldás máshol is, sokkal gyorsabban is rendelkezésére állhatna.
Azt nagyon fontos megérteni, hogy nem jár minden és főleg nem ingyen… 

Ez a 10 millió forintos befizetés pillanatok alatt válik köddé baj esetén, mert ez sokszor még 10 kemoterápiás kezelést sem fedez, de egy pár hetes intenzív osztályos kezelés is lenullázza a befizetésünket és akkor a negyven év alatt egyetlen egy műtétet sem végeztek még rajtunk és egyetlen támogatott kezelést sem vettünk igénybe, de még háziorvosnál sem voltunk. 

Ezzel persze nem azt akarom sugallni, hogy emeljenek adót, mert a béreket sújtó elvonás Magyarországon már így is az egyik legnagyobb az európai országok között, azt azonban igen, hogy osszuk el másképpen a befizetéseket.

Költsünk többet oktatásra, egészségügyre és igen, szervezzük át az ellátórendszert. Határozzuk meg, hogy mi az, ami a befizetéseinkből jár és mi az, amit kiegészítő biztosítással tudunk igénybe venni.

De addig, amíg mindent meg akarunk úszni, lehetőleg azt is ingyen, amíg magyaros virtusként arra játszunk, hogy hogyan kerüljük meg a sorunkat, amíg kényelmesebb a zsebbe dugni a hálapénzt, mindenféle garancia nélkül, mint kifizetni egy esetleges biztosítást, amellyel a minőség is mérhetőbbé válik,  addig nagyon nehéz lesz korrekt ellátást kapni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
repulok
2018. október 21. 20:42
Hoppá, kicsit elnagyoltad doki a finanszirozás részét. Ott van a gond, hogy a gyógyszer-beszállítók arcátlan árakat kérnek. Senki nem szabályozza a piacot, szabad rablás folyik...
Jóakaratúember
2018. szeptember 24. 13:15
Ma időpontot kértem az Ortopédiai klinika ambuláns rendelésére. Kaptam. 2019. március 14-ére.
áfonya
2018. szeptember 24. 13:13
Már csak a soros lélegeztető gépe tartja őket életben . http://maivilag.com/2018/01/parades-tragikomedia-az-ellenzekben-mindenki-mindenki-ellen/
áfonya
2018. augusztus 12. 15:43
Na még kiderül hogy a komodói sárkány juncker merkel uszította ránk ,akár csak gyurcsányt 2006 okt 23 népveretésen. Brüsszeli kommunisták gonoszok birodalma egyik eus országot a másikra uszítják. Bukarest-Brüsszel: két jó barát? Napok teltek el a román miniszterelnök botrányos kijelentése óta, de sem Brüsszelt, sem Washingtont nem zavarja, hogy Mihai Tudose székelyeket akasztatna. Pedig Magyarország esetében elég egy antidemokratikusnak ítélt félmosoly, és azonnal áll a bál. Íme, a kettős mérce diadala… Avagy csak üzlet az egész? http://matete.pestisracok.hu/2018/01/14/bukarest-brusszel-ket-jo-barat/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!