Májkárosítással vádolják a Richter gyógyszerét

2017. december 07. 23:54

A Richter Gedeon Gyógyszergyár hazánk egyik legsikeresebb vállalata, a tőzsdén is a legmagasabb árfolyamúak között jegyzik részvényeit. Többek között ezért reagált határozottan a cég az MTI megkeresésére, miszerint az Európai Gyógyszerügynökség vizsgálatot indított a gyógyszergyártó egyik legsikeresebb saját fejlesztésű gyógyszere, az Esmya ellen, mert egy bejelentés szerint májkárosodást okozhat.

2017. december 07. 23:54

Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs igazgatója elmondta: az Európa csaknem valamennyi országában forgalmazott, a méhmióma kezelésére szolgáló gyógyszert 670 ezer betegnél alkalmazzák, ami jelentős szám, és mindössze négy esetben jelentettek be májkárosodást. 
   

Hangsúlyozta, hogy a gyógyszergyár rendelkezésére álló klinikai vizsgálati adatok nem mutattak összefüggést ilyen mellékhatás és a gyógyszer alkalmazása között. Ezért elképzelhető, hogy az említett betegeknél más gyógyszerek együttes alkalmazása vagy akár vírusfertőzés miatt következett be a máj károsodása.  
   

A gyógyszergyár minden szükséges dokumentációt és információt a hatóság rendelkezésére bocsát és együttműködik annak érdekében, hogy a vizsgálat mihamarabb lezáruljon – mondta a szóvivő. Hozzátette, hogy standard eljárásról van szó, az EMA kockázatértékelési bizottsága minden hasonló, súlyos mellékhatás-bejelentést hivatalból kivizsgál.
   

A Richter arra számít, hogy a vizsgálat fél év alatt megnyugtató eredménnyel lezárul, és nem lesz indok a gyógyszer forgalmazásának felfüggesztésére.  A 2012 óta forgalmazott Esmya a gyógyszergyár egyik legígéretesebb eredeti készítménye, amelynek forgalma 2016-ban 69 millió euró volt, 2017-ben pedig 85 millió euró bevételt vár a társaság. A Richter tavalyi összes konszolidált forgalma 390 milliárd forint, 1,251 milliárd euró volt. A Richter részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír árfolyama a hétfői kereskedésben több mint 5 százalékot esett a gyógyszerrel kapcsolatos vizsgálat hírére, kora délután 6453 forintot ért, napi minimuma 6357 forint volt.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
august
2017. december 15. 10:36
Bármi ami magyar, azt szapulni kell, bármi áron.. Nézem a gyógyszeres tájékoztatókat, legtöbbjük úgy kezdődik, hogy káros mellékhatások jelentkezhetnek 1000 emberből esetleg 1-nél, és fölsorol tucatnyi lehetséges hatást. 670 ezer betegnél, ráadásul nem is bizonyítottan a gyógyszerből eredően? Tényleg belépünk a szép új világba, ahol lehet emberekre cégekre szórni a rágalmakat, következmények nélkül? Az biztos, hogy ma az is vezető hír lenne ha egy tanganyikai kőműves lábára esne a nálunk gyártott kapapács..
beflower56
2017. december 08. 11:05
Már megint egy idióta cim!Hogy lehet egy gyógyszert megvádolni?Tessék mondani,letöltendőt,vagy felfüggesztett kap?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!