Alacsonyabb felnőtt lesz a szteroiddal kezelt asztmás gyerek

2015. október 17. 02:01

Aki látott már asztmától fulladozó kisgyereket, nyilván egyetért azzal, hogy minden eszközt meg kel ragadni, amivel csökkenteni lehet a kicsi szenvedését. A szülő természetesen azonnal nyúl az inhallátorért vagy rohan a kórházba, hogy segítsenek az életveszélybe került gyermekén. De a legújabb felmérések szerint, amelyről a BBC News alapján az MTI is beszámolt, a kortikoszteroidos inhallálásnak is megvannak a nem elhanyagolható veszélyei.

2015. október 17. 02:01

A kutatás során 12 ezer finn kisgyermeket vizsgáltak. A tanulmány szerint azok a gyermekek, akiket inhalációs kortikoszteroidokkal kezeltek, a jelek szerint hosszú távon átlagban alacsonyabbak lesznek társaiknál. Korábbi tanulmányok már utaltak a növekedés ilyen gátlására.
 Szakértők figyelmeztettek: az új tanulmány ismételten emlékeztetett arra, hogy óvatosan kell bánni az iskoláskort még el nem ért gyermekek szteroidos kezelésével.
 Az Asthma UK elnevezésű brit szervezet azonban hangsúlyozta, hogy az asztma tüneteinek kontrollálásában fontos szerepet játszanak az inhalációs kortikoszteroidok, azoknak köszönhetően kevesebbszer kell kórházba vinni a kisgyermekeket.

A tanulmány eredményeiről a Gyermek Endokrinológusok Európai Társaságának konferenciáján számoltak be a kutatók.
 Antti Saari, a kutatás vezetője, a Kelet-finnországi Egyetem munkatársa elmondta: csoportja a szülőktől kapott tájékoztatás nyomán elemezte a gyerekek növekedését. A testmagasságon kívül figyelembe vették még a gyermekek súlyát és az asztmára kapott gyógyszereiket. Ezek alapján következtettek a növekedésre, és számították ki várható magasságukat.


Saari szerint akár három centiméterrel is csökkentheti a felnőttkori magasságot a szteroidos kezelés. „Fontos, hogy az orvosok kétszer is meggondolják, ezek a szteroidok szükségesek-e ebben az életkori csoportban" – hangsúlyozta.
 Samantha Walker, az Asthma UK igazgatója kifejtette, hogy az inhalációs kortikoszteroidok  kulcsfontosságúak az asztma tüneteinek csökkentésében és kordában tartásában, és a növekedésre gyakorolt hatásuk „viszonylag kicsi".
 „Nem szabadna, hogy a szülők befejeztessék ezeknek az életmentő gyógyszereknek a szedését a gyerekekkel, hiszen némi magasságcsökkenés kicsi ár ahhoz képest, hogy a gyógyszerek a gyermek életét menthetik meg" – jelentette ki Walker.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!