Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga

2017. május 04. 11:09

Az első ötven oldalt követően éreztem, hogy jó ötlet volt belevágni a könyv olvasásába.

2017. május 04. 11:09
Letya

Hamilton nem csak egy űroperát írt, hanem egy egész világot épített fel. Az általa felvázolt Nemzetközösség és azon kívüli kolóniák egy lehetséges jövőt tárnak elénk. Részletesen bemutatja a szereplőit, a színhelyül szolgáló bolygókat, valamint a politikai és gazdasági helyzetet. Technológiai részletekbe nem bocsátkozik, de az olvasó elé tárja, hogy milyen technikai fejlődés kellett ahhoz, hogy az általa megálmodott világ létrejöhessen.

A burok felfedezése és a csillaghajó útja a fő szála a történetnek, de ez mellett még elég sok mellékszálat felvonultat Hamilton, amik látszólag nem a fősodorhoz tartoznak. Aztán lassan, idővel a szereplők egyre jobban elkezdenek konvergálni a felfedezés megrázó következményeihez.

Szereplői hús-vér emberek, akik nem csak múlttal, de jelennel és jövővel is rendelkeznek. Bár a transzhumanizmus jelentős változást okoz az egyének életében, hiszen a valós halál megfelelő óvintézkedésekkel elkerülhető, maga a társadalom nem változik jelentősen. Továbbra is kapitalista uralom van és az diktálja a feltételeket akinek több a pénze, vagy a családjának köszönhetően nagyobb a befolyása. A terrorizmus sem szűnik meg, hiszen van egy elszigetelt csoport, akik magukat Őrzőknek nevezik. Az ő hitük szerint egy Csillagutazónak nevezett idegen beépült a vezető elitbe és az emberiséget a pusztulás felé vezeti.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!