Oroszország kiszáll a Nemzetközi Űrállomásból

2022. május 01. 18:46

A szankciók miatt hagyják el az oroszok az űrállomást.

2022. május 01. 18:46
null

Oroszország az ukrajnai invázió miatt bevezetett szankciókra hivatkozva kiszáll a Nemzetközi Űrállomás projektből – írja a Bloomberg. Az orosz űrhivatal, a Roszkozmosz vezetője, Dimitrij Rozogin jelentette be ezt szombaton az állami tévének adott interjújában.

Rozogin elmondta, hogy azért szüntetik meg az együttműködést, mert az Egyesült Államok, az Európai Unió és Kanada nem szüntette meg az orosz űriparban résztvevő vállalkozások elleni szankcióit. Hozzátette, hogy

a döntés már megszületett, csak nyilvánosan nem beszéltek még róla.

„A partnereinket hamarosan hivatalosan is értesíteni fogjuk, hogy az orosz kozmonauták egy éven belül elhagyják a Nemzetközi Űrállomás fedélzetét" – mondta.

Miért fontos ez?

A nemzetközi űrállomás esetében egészen a háborúig viszonylag politika mentesen tudott együttműködni Oroszország és az Egyesült Államok. Viszont Putyin február 24-én elindult háborúja a közös űrkutatás végét is jelentette. Mindez az egész űrkutatási iparágat hátráltathatja, mivel – például – csak az oroszok rendelkeznek olyan technológiával, amellyel személyzetet és utánpótlást tudnak feljuttatni az űrállomásra.

Nyitókép: MTI/AP/Roszkozmosz Orosz Szövetségi Űrügynökség

 

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2022. május 01. 22:59
"csak az oroszok rendelkeznek olyan technológiával, amellyel személyzetet és utánpótlást tudnak feljuttatni az űrállomásra." De az amerikaiak 53 éve már a Holdon jártak mi? Ezredolyan messze kering csak ez az űrállomás és csak Oroszország tudja ellátni, fenntartani. Sem a NASA-nak, sem az ESA-nak nincsen ehhez technikája.
wrfri
2022. május 01. 22:21
Ebből se lesz magyar űrhajós
választópolgár
2022. május 01. 22:11
Kisszínes: NASA költségvetése 61 millió dollár... . . . . . . naponta.
fintaj
2022. május 01. 19:42
Az Űrállomás Zarja elemein már repedéseket találtak, az űrállomás már elavult, az oroszok amúgyis csak 2024-ig tervezték használni. Majd Musk, saját felelőségére, űrtúrizmusra fogja használni? Nemzetközi szerződések alapján minden ország felel az általa felküldött modulokért. Tehát ha az oroszok a továbbiakban nem vállalnak felelősséget az általuk felküldött modulért, akkor azt hogyan, kinek a felelősségével használja más?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!