„Ez Gandhi szemüvege” – állt a borítékban lévő lapon

2020. augusztus 10. 21:31

Meglepő módon került a legendás indiai politikai vezető szemüvege egy bristoli aukciósházhoz.

2020. augusztus 10. 21:31
null

Mahatma Gandhi egyik jellegzetes, kerek lencséjű szemüvegét árverezi el egy bristoli aukciósház – számolt be róla a BBC hírportálja. Az East Bristol Auctions egyik munkatársa egy egyszerű borítékban, a postaládában találta a szemüveget, amely akár több mint 15 ezer fontért (5,7 millió forint) is elkelhet.

Andrew Stowe, a cég vezetője szerint ez az eddigi legfontosabb tétel az aukciósház történetében. „Valaki bedobta a borítékot július utolsó péntekén este a levélszekrényünkben, ott töltötte a hétvégét, szó szerint kilógott a dobozból. Egyik kollégám hétfőn a kezembe adta, a borítékban egy lapra az volt írva, »ez Gandhi szemüvege«” – mondta el a BBC-nek Stowe.

Amikor utánajárt, „majdnem leesett a székről”, mert kiderült, hogy az aranyozott, kerek lencsés szemüveget valóban az indiai jogvédő viselte. „Fölhívtam a feladót, aki először azzal fogadott, nyugodtan dobjam el, ha értéktelen. Csaknem szívrohamot kapott, azt hiszem, amikor a tárgy értékét meghallotta” – folytatta Stowe.

A tulajdonos elmondása szerint a szemüveg nemzedékről nemzedékre szállt a családjában, miután egy rokonuk a húszas években találkozott Gandhival egy dél-afrikai látogatásakor. A rokon akkoriban a British Petroleumnál dolgozott, és feltételezhető, hogy köszönetképpen kapta a szemüveget Gandhitól valamilyen jó tettért cserébe.

„Megvizsgáltam a dátumokat, és minden összeillett, még az is, hogy mikor kezdett Gandhi szemüveget viselni. Ez az első szemüvegei közül való, mivel egészen gyenge a lencséje” – mondta Stowe.

Gandhiról köztudott volt, hogy szemüvegeit elajándékozta, ha már nem kellettek neki. A cég eddigi legértékesebb tételének tartott szemüvegre augusztus 21-én online lehet licitálni.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
az ember
2020. augusztus 11. 10:13
Gandhi rasszista mondásai három kötetben, díszbőrkötésben kaphatók.
Máris Ottokár
2020. augusztus 11. 07:54
Ugyanitt Gandhi gyerekkori koponyái nagy választékban eladók!
Krupp Skya
2020. augusztus 11. 06:15
"Andrew Stowe, a cég vezetője szerint ez az eddigi legfontosabb tétel az aukciósház történetében. Valaki bedobta a borítékot július utolsó péntekén este a levélszekrényünkben, ott töltötte a hétvégét, szó szerint kilógott a dobozból. Egyik kollégám hétfőn a kezembe adta, a borítékban egy lapra az volt írva, ez Gandhi szemüvege - mondta el a BBC-nek Stowe." Dávid Ibolya pont így járt a DVD-jével, csak neki örömébe leesett a kakastollas kalapja. Szilvásinak meg a vérnyomása.
Rugo
2020. augusztus 10. 22:44
"Fölhívtam a feladót, aki először azzal fogadott, nyugodtan dobjam el, ha értéktelen. Csaknem szívrohamot kapott, azt hiszem, amikor a tárgy értékét meghallotta....A tulajdonos elmondása szerint a szemüveg nemzedékről nemzedékre szállt a családjában," --- sztem kitaláció, a tárgy értékének növelésére
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!