Trump visszavonta a vizek tisztaságának védelméről szóló rendelkezést

2020. január 24. 07:59

A változások olyan, csupán időszakos folyókra és patakokra érvényesek, amelyeknek medrében csak nagy esőzés vagy hóolvadás után van víz.

2020. január 24. 07:59

Az amerikai kormányzat visszavonta a vizek tisztaságának védelméről szóló, csaknem fél évszázados szövetségi rendelkezést - jelentette be az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) csütörtökön. A döntés több mint másfél millió kilométer területen lévő folyó, kisebb csatorna, patak, ér és mocsárvidék természetvédelmi megóvásának a végét jelenti. A védett területeken eddig nem lehetett mezőgazdasági termelést folytatni és ingatlanfejlesztést végrehajtani.

Donald Trump amerikai elnök már hivatalba lépése kezdetén hangoztatta, hogy szeretné megszüntetni, de legalábbis jelentős mértékben visszaszorítani a környezet védelmére - így a vízvédelemre is - vonatkozó törvényeket és szövetségi szabályzatokat. Azzal érvelt, hogy ezek felesleges terhet jelentenek a farmereknek, földtulajdonosoknak és az üzleti vállalkozásoknak.

A farmerek érdekében

Elemzők szerint a csütörtöki döntéssel a kormányzat éppen ennek a rétegnek kívánt gesztust tenni. Andrew Wheeler, az EPA igazgatója a védelmet eltörlő rendelkezés aláírása után kifejtette: a döntés lehetővé teszi a farmereknek, hogy szabadon művelhessék földjeiket anélkül, hogy attól kelljen félniük, akaratlanul is beleszántanak egy szövetségi védelem alatt álló, kiszáradt patakvölgybe vagy lápos részbe. Hozzáfűzte, hogy könnyebben kaphatnak majd engedélyt az eddigi védett területeken beruházni szándékozó ingatlanfejlesztők és ipari vállalkozások is.

Az igazgató arra nem tért ki, hogy a gazdálkodásba bevonandó területeken alkalmazott rovarirtó szerek vagy műtrágyák és egyéb vegyi anyagok hogyan szennyezik majd a vízi utakat. Azt azonban fontosnak tartotta leszögezni: a változások olyan, csupán időszakos folyókra és patakokra érvényesek, amelyeknek medrében csak nagy esőzés vagy hóolvadás után van víz. Az ilyen hegyi patakok és folyók biztosítják egyébként néhány, általában száraz éghajlatú tagállam, például Új-Mexikó vízellátásának egy részét is.

Új-Mexikó félti a Rio Grandét

Jen Pelz, a Wild Earth nevű új-mexikói környezetvédelmi szervezet vezetője újságíróknak úgy nyilatkozott: ebben a tagállamban különösen aggodalmat kelt az intézkedés, mert a Rio Grande, amely az ivóvíz és az öntözésre alkalmas víz nagy részét biztosítja a helybélieknek, éppen ilyen, eddig védett hegyi patakokból és lápokból kapta utánpótlását.

Elemzők emlékeztetnek arra, hogy hivatalba lépése óta Donald Trump enyhített az olaj- és gázkitermelés szigorú szabályozásain, növelte a gépjárművek károsanyag-kibocsátási normáit, és javaslatot tett a kihalással fenyegetett, veszélyben lévő állat- és növényfajokat védő törvény módosítására is.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VESZ ÉSZ
2020. január 24. 14:42
Gondolom víztisztító gépeket gyártó cége is van,ennek a Trumpnak,mert most aztán szükség lesz rá,de piszkosul,mert a ivóvizük ezek után piszkosul piszkos lesz.
III. Öreg Banya
2020. január 24. 09:22
Helyes!
olajfa1
2020. január 24. 08:34
A természetnek van egy "öntisztító" módszere. Ezt lehet segíteni, de magát a természetet nagyon nehéz befolyásolni! Eddig csak a "liberális" muzulmánoknak sikerült, hogy elsivatagosítják a Száhel övezetet...
krotak
2020. január 24. 08:27
A cikk negatív kisugárzása ellenére sem arra gondolok: az időszakos patakmedrekben szemétlerakókat akarnak létrehozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!