A flamand jobboldal nyert Belgiumban

2019. május 27. 14:54

Az Új Flamand Szövetség és a Flamand Érdek szerezte a legtöbb belga EP-mandátumot.

2019. május 27. 14:54

Belgiumban a flandriai jobboldali Új Flamand Szövetség (N-VA) szerezte a legtöbb mandátumot az európai parlamenti (EP-) választáson a vasárnap éjfél után közzétett, közel végleges eredmények szerint.

A huszonegy belga EP-képviselő közül a királyságot alkotó három közösségből a hollandul beszélő flamandok tizenkettőt, a franciaajkú vallonok nyolcat, a német kisebbség tagjai pedig egyet adhatnak. 

Az ország legnagyobb pártja, az N-VA az összes voks 14,1 százalékát söpörte be, és ezzel három mandátumot szerzett, eggyel kevesebbet, mint legutóbb, 2014-ben.

Váratlanul nagyot nyert az erősen jobboldali irányultságú Flamand Érdek (Vlaams Belang), amelynek 12 százalékkal ugyancsak három képviselője lesz.

A Flamand Liberálisok és Demokraták (VLD) nevű párt 10, míg a Kereszténydemokrata és Flamand (CD&V) párt 9,1 százalékot ért el, ami mindkét esetben két helyre elég Strasbourgban. A hollandajkú közösséget emellett egy-egy fővel képviseli majd a balközép Másik Szocialista Párt (sp.a) és a Groen zöldpárt.

A franciaajkú közösség a jobbközép Demokrata Humanista Centrum (cdH), a zöld Ecolo, a liberális Reformer Mozgalom (MR), illetve a Szocialista Párt (PS) két-két politikusát juttatta mandátumhoz.

 A fentiekkel ellentétben országosnak számító Belga Munkáspárt (PVDA) egy képviselőt küldhet a testületbe.

Az országban a részvétel az EP-választáson előzetes regisztrációhoz kötött, akik pedig jelzik, hogy szavazni akarnak, azok számára kötelező is.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. május 27. 21:32
A németeket nem kérdezték meg, hogy akarnak-e belga királyságot alkotni. Csak átlépett a fejük felett az országhatár. Ismerős ez a Kárpát-Medencében is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!