Szorgalmazzák az abortusztabletta használatának lazítását Angliában

2018. július 31. 13:32

Az abortusztabletta alkalmazására vonatkozó előírások enyhítéséről vitáznak a szigetországban.

2018. július 31. 13:32

Egyre többen szorgalmazzák Angliában az abortusztabletta alkalmazására vonatkozó előírások enyhítését, sok nő ugyanis a törvényt megkerülve otthon, az interneten beszerzett pirulákat használva vet véget terhességének. Politikusok, orvosok és jogvédők azt szeretnék elérni, hogy Skóciához és Waleshez hasonlóan Angliában is engedélyezzék a nők számára, hogy otthon vehessék be a szükséges két pirula közül a másodikat. Jelenleg ugyanis csak a kijelölt klinikákon tehetik meg.

A BBC közszolgálati médium hírcsatornája kedden sugárzott oknyomozó riportot a témában. Kiderült, a hatóságok az elmúlt három évben több ezer adag ilyen készítményt foglaltak le. A Women on Web nevű, a nőket segítő szolgálat egyik munkatársa pedig elmondta, az elmúlt másfél évben több mint kétezren fordultak hozzá tablettát kérve. Legtöbben közülük egyedülálló anyák voltak, akik nem tudtak klinikára vonulni, hogy bevegyék a pirulákat, mert nem volt, aki gondoskodjon a gyerekeikről. Mások egyszerűen azért kerülték meg a jogszabályi előírásokat, mert több száz kilométerre laknak a legközelebbi klinikától.

Walesben és Skóciában a közelmúltban enyhítették az abortusztabletták használatára vonatkozó előírásokat. A skóciai állami egészségügyi szolgálat szerint azóta tízből nyolc nő választja a szer otthoni alkalmazását, és nem nőtt a komplikációk aránya.

A terhesség ilyen módón való megszakítására a kilencedik hétig van lehetőség. Két tablettát kell bevenni 24-48 óra eltéréssel. Skóciában és Walesben az elsőt – amely blokkolja a terhesség megmaradásához szükséges hormon hatását – a klinikán, a másodikat – amely megnyitja a méhszájat és kiüríti a méh teljes tartalmát –, ha akarják, otthon. Angliában az előírások szerint mindkettőt klinikán, vagyis a nőknek vissza kell menniük. A második szer azonban már akár fél óra elteltével hatni kezd, ami több nő esetében azzal járt, hogy a hazafelé úton kezdődött el a vetélés. A BBC interjúalanyai közül volt, akinél a taxiban vagy valamely tömegközlekedési eszközön, erős görcsökkel, vérzéssel, heveny rosszulléttel. E „megalázó és felesleges” esetek kiiktatására sürgetik egyre többen a szabályozás lazítását.

A szülész-nőgyógyász orvosok királyi társasága, parlamenti képviselők egy hozzávetőleg 50 fős csoportja és jogvédő szervezetek a napokban egybehangzóan felszólították a frissen hivatalba lépett Matt Hancock egészségügyi minisztert, hogy kezdeményezze a törvény módosítását, és teremtsen a walesivel és a skóciaival egyenlő körülményeket Angliában. Észak-Írországban csak rendkívüli esetekben engedélyezett a terhesség-megszakítás. Egyes szakértők szerint a jelenlegi angliai szabályozás kockázatos, mert sokan inkább az interneten szerzik be a pirulákat, ami veszélyes lehet. A BBC emlékeztetett arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az abortusztabletta otthoni alkalmazását ajánlja. Néhány klinika és kórház lehetővé teszi a nők számára Angliában, hogy egy napon vegyék be a két típusú pirulát, noha ez növeli a szövődmények kialakulásának veszélyét.

Abortuszellenes csoportok azt hangoztatják, hogy a tabletta otthoni alkalmazása triviálissá teszi a terhességmegszakítást, és testi és lelki sérüléseket okozhat a nőknek. Angliában évente mintegy 180 ezer nőnek van abortusza az egészségügyi minisztérium adatai szerint. A terhességmegszakítás leggyakoribb módja a gyógyszeres abortusz. Az Egyesült Királyságban az után kaptak lángra újra az abortusszal kapcsolatos viták, hogy a szomszédos Írországban májusban népszavazáson döntöttek a terhességmegszakítás liberalizálásáról.

(MTI)

 

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2018. augusztus 01. 01:56
Volt valami különösebb oka annak, hogy zsidócseresznyét raktak ki egy abortuszos cikkhez képnek? Elég fura. "Bár a Physalis nemzetségbe tartozó legtöbb növény termése ehető, a lampionvirág minden része mérgező, erős izzadást és hasmenést okoz, igaz, az arab gyógyászatban vizelethajtó szerként is alkalmazták. A középkori Magyarországon a főzetét reumás fájdalmak csökkentésére használták." https://kapanyel.blog.hu/2011/12/13/zsidocseresznye_1
OrangeOrder
2018. július 31. 22:22
Esetleg kihúzni időben? Minél primitívebb lény, annál inkább képtelen rá.
Akitlosz
2018. július 31. 21:41
"Szorgalmazzák az abortusztabletta használatának lazítását Angliában" Valamint ezzel egy időben további egymillió pakisztáni és afrikai betelepítését. Évente. Helyet kell csinálni az érkezőknek.
3M..
2018. július 31. 14:21
Tegnap az eutanázia szabályait enyhítették, ma ezt. Egyszerűbb lenne ha a fehér lakosokat köteleznék a jövő héten a kollektív öngyilkosság elkövetésére. A királynő alattvalói a két hét múlva esedékes tömegtemetés után, már csak arabok és fekák lennének. Ez a végcél, miért húzzák akkor az időt? Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!