Orbán: Ezen nem változtat semmilyen ünnepi deklaráció

2017. március 25. 12:03

A Római Szerződés 60. évfordulójára rendezett EU-csúcson Orbán Viktor is kiállt az együttműködés mellett, de kifejtette, hogy Magyarország a biztonság kérdésében csak magára számíthat. A találkozón Nagy Britannia nem vett részt és a Bizottság elnöke Jean-Claude Juncker kijelenthette: az Európai Unió osztatlan és oszthatatlan.

2017. március 25. 12:03

Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfői, valamint az uniós központi intézmények vezetői szombaton délelőtt Rómában aláírták azt a közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az unión belüli együttműködés folytatása, az EU előtt álló példátlan kihívások jövőbeni közös kezelése mellett.

Nem írta alá az unió elődszervezeteit alapító szerződések megkötésének hatvanadik évfordulójához időzített nyilatkozatot és nem is vett részt a szombati római csúcstalálkozón Nagy-Britannia, amelynek miniszterelnöke várhatóan napokon belül elindítja azt a folyamatot, amelynek végén az ország kilép az unió tagjainak sorából.

A nyilatkozat a nemzetközi migrációs válságot nevezi meg az EU-t érő legnagyobb kihívások egyikeként. Az állam- és kormányfők azt is kinyilvánították, hogy a jövőben is együtt cselekszenek, „szükség esetén több ütemben és eltérő szorosságú együttműködésben, de mindig ugyanabban az irányban”, összhangban az alapszerződésekkel, és mindig nyitva tartva az ajtót azok előtt, akik csatlakozni akarnak a szorosabb együttműködéshez.

Juncker: „Vannak aláírások, amelyek nem halványulnak el.”

Az Európai Unió osztatlan és oszthatatlan – hangoztatta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Rómában szombaton, az EU-tagországok vezetőinek ünnepi találkozóján felszólalva.

Kijelentette, hogy a jelenkor kihívásainak a tagországok legjobban akkor tudnak megfelelni, ha együttműködnek. Juncker méltatta az unióban eddig elért eredményeket, és az EU elődszervezeteit megalapító, pontosan 60 évvel ezelőtt aláírt szerződésekre utalva azt mondta: „Vannak aláírások, amelyek nem halványulnak el.”

Donald Tusk, a tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke egyebek között azt emelte ki, hogy a tagállamoknak az évforduló alkalmából meg kell újítaniuk szövetségüket.

Olasz kormányfő: megkésve válaszolt Európa a migrációra

Európa leállt és megkésve válaszolt a migráció, a védelem, a gazdaság, a munkahelyek problémáira, ez vezetett az európaiak és az unió eltávolodásához – jelentette ki Paolo Gentiloni olasz kormányfő Rómában szombaton, a római szerződések aláírásának 60. évfordulójára összehívott EU-csúcstalálkozót megnyitva.

A tagországok állam- és kormányfői, valamint az uniós intézmények vezetői előtt felszólalva kijelentette, hogy miközben a világ mozgásban van, Európa leállt, ez okozta, hogy az európaiak egy része „elutasította” az EU-t a kilépésre szavazva, máshol pedig ugyanez „nemzeti bezárkózáshoz” vezetett. 

A mostani csúcstalálkozónak az legyen az üzenete az európai közvélemény felé, hogy „tanultunk a leckéből, és erőnk van az újraindulásra, az EU következő évtizedeinek a biztosítására” – hangoztatta Gentiloni.

Orbán: Hiába az ünnepi deklaráció, a munkát el kell végezni

Európát csak akkor lehet rendbetenni, ha minden nép gondoskodik saját hazájának biztonságáról és jólétéről – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Rómában, miután az európai uniós tagországok és az uniós központi intézmények vezetői aláírták az EU közös jövőjéről szóló nyilatkozatot.

A nagy kihívásokra csak saját magunktól remélhetünk megoldást, az alapvető munkákat mindenkinek otthon kell elvégeznie – szögezte le a kormányfő nyilatkozatában, amelyet az M1 ismertetett.

„Ha biztonságos Magyarországot akarunk, csak magunkra számíthatunk, nekünk kell biztonságossá tenni” – fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: „Ha azt akarjuk, hogy gazdaságilag fejlődjünk, nekünk kell többet és jól dolgoznunk, versenyképesnek lennünk”. A gazdaság építéséhez is mindenkire szükség van, mindenkinek jut munka – emelte ki a kormányfő.    

Mindezeket „nem fogják helyettünk elvégezni, nem változtat rajta semmilyen ünnepi deklaráció” – ismételte meg. A római nyilatkozat az Európai Unió elődszervezeteit alapító szerződések megkötésének hatvanadik évfordulójához időzítve született, és egyedül Nagy-Britannia nem írta alá, amelynek miniszterelnöke várhatóan napokon belül elindítja az unió elhagyását célzó folyamatot.

(MTI)

Összesen 187 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vén Csataló
2017. március 26. 13:25
Mikor épp most öltek meg megint egy jópár embert, ezúttal Londonban, nem hiszem, hogy a Junker által forszírozott vihorászós hangulat az ildomos egy európai csúcsértekezleten. Konkrétabban: ne röhögcsélj te barom, hanem védd meg az európai embereket!!!
csuka
2017. március 26. 09:55
Mit írt már megint alá Kedves maffiózó vajda?
noMores
2017. március 26. 01:14
Orban egy igazi sertett ovodas fasz. Azert durcaskodik, mert nincs jobb dolga. A diplomaciahoz nem ert, viszont egy igazi felcsuti bunko stilusat akarmikor tudja hozni.
még fokozza
2017. március 26. 00:53
Megint pórul jártak a focistái.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!