Van Rompuy: A jövő szava az unió

2012. november 04. 09:46

Az Európai Tanács elnöke szerint Skócia semmit sem nyerne azzal, ha elszakadna Nagy-Britanniától. Herman Van Rompuy úgy véli: a szeparatizmus a múlté, a jövő szava az unió.

2012. november 04. 09:46

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke szerint Skócia semmit sem nyerne azzal, ha elszakadna Nagy-Britanniától, a szeparatizmus a múlté, a jövő szava az unió. A politikus elnökölhet azokon a találkozókon, amelyek célja megvitatni, hogy egy független Skócia csatlakozhat-e az Európai Unióhoz – írta szombaton a The Guardian című brit lap. Az újság szerint Van Rompuy, aki 2014-ben - amikor a tervek szerint megtartják a referendumot a függetlenségről – még mindig az Európai Tanács elnöke lesz, a YouTube videomegosztó portálon látható felvételen úgy fogalmazott, senki sem nyerhet a szeparatizmusból a mai világban, „amely tetszik vagy sem, globalizált”. Mint mondta, „sok fontos feladat áll előttünk, és csak akkor lehetünk sikeresek, ha egyesítjük erőinket, közösen cselekszünk és közös irányt szabunk meg”. A jövő szava az unió - hangsúlyozta.

 
A környezetéből származó információk alapján Van Rompuy azonban nem fog a skót függetlenség ellen kampányolni. „Az elnök soha sem ártaná bele magát nemzeti kérdésekbe. Mindazonáltal Skóciának kérelmeznie kell majd az EU-tagságot”, ha valóban elszakad Nagy-Britanniától – idézte a forrást a The Guardian. A független Skócia EU-csatlakozásáról és tagságáról szóló egyeztetéseket néhány ország – Spanyolország, Ciprus, Belgium – igencsak megnehezítené - idézett tovább a tekintélyes brit lap. A forrás megjegyezte: a belga Van Rompuy támogatta hazájában a devolúciót, Flandria függetlenségét azonban nem.
 
A hivatalban lévő brit kormány és David Miliband korábbi munkáspárti külügyminiszter a napokban szintén felhívta a skót vezetés és Alex Salmond függetlenségpárti kormányfő figyelmét arra, hogy Skócia EU-csatlakozása nem lenne automatikusan garantált, ha az országrész valóban elszakadna Nagy-Britanniától. Miliband szerint bonyolult csatlakozási tárgyalások várnának Skóciára, és Franciaország például népszavazáshoz köti az EU további bővítését. Salmond ezzel szemben hangoztatja, hogy Skócia nem kerülne ki a közösségből, ha függetlenné válna.

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Herber_West
2012. november 04. 20:41
SaharanCypress: Oké, látjuk, nagyon jól tudsz wikipédiát olvasni, minden új cikkelyt belinkelni, és előfeltételezni, hogy a beszélgető partnered semmit se tud a történelemről, és levonod azt a triviális következtetést, hogy a nemzetállamok nemzeti vonásuknál fogva egységesítik a nyelvhasználatot. (Mondjuk akinek a bajor külön nyelv, és nem nyelvjárás, a németet pedig csak svájcban beszélik, annak a magyar reformkor ellen is kell ágálnia.) Erre egyrészt az a reakcióm, hogy: igen, és? Így működik a nacionalizmus és a centralizáció. Másrészt az, hogy wiki szócikkek helyett linkelj már valami komoly hivatkozást arra, hogy a bajor szeparatizmus több, mint pár lokálpatrióta sörszagú elmelágyulata, meg hogy a jelenleg élő bajorok döntő többsége nem kíván a kis német egység részese lenni. Nem, az nem ér, hogy vicceskedve szapulják a többi németet.
kjkj945
2012. november 04. 19:19
http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9met-r%C3%B3mai_Birodalom
imres
2012. november 04. 15:22
Az EU-ban be vannak szarva. Tartanak a nemzetiségi mozgalmaktól. Katalánok, baszkok, erdélyi magyarok. Most derül ki, hogy az önrendelkezés csupán porhintés volt a brüsszeli elvtársak részéről.
velemeny2010
2012. november 04. 11:25
Tele van a zsidrákok gatyája, mert egy résszel kevesebb, amit gyarmatként használnak fel. A skót függetlenség az Eu szakítópróbája is. Ha ezt az Unió megakasztja, egyértelművé válik, hogy a demokráciát tapossák sárba és csak a saját kontójukat féltik...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!