Azt kaptuk, amit kértünk – az orvosi kamara elnöke a Mandinernek

2020. október 09. 06:00

„Fanyalgás nélkül mondhatom, hogy kiemelkedő, kérésünknek megfelelő béremelést kapunk” – értékelte lapunknak Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a múlt hétvégén bejelentett kormányzati döntést az orvosok fizetésének drasztikus megemeléséről. A MOK elnök beszélt az orvostársadalom aggályairól is, ahogy azt is elárulta, melyik javaslatuk nem került be az elfogadott bértáblába. Interjú.

2020. október 09. 06:00
null
Konopás Noémi
Konopás Noémi

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy járványidőszak alatt sikerült elérni az orvosok béremelését. Hogy érzi, mennyiben az Önök érdeme, és mennyiben a járványhelyzet kényszerítette ki ezt a történelmi lépést? 

Személyes érdememnek semmiképpen nem tekintem. Annak viszont igen, hogy az orvosi kamara vezetése egy más ajánlattal ment a politika elé, mint az előző vezetés, azaz 

mi nem bértárgyalást követeltünk, hanem az egészségügy megújításának elképzelésével álltunk elő.

Azt mondtuk, hogy az a célunk, hogy tisztességes, betegbiztonságot garantáló ellátás legyen, amiben egyetlen munkahelyen dolgozva tudja minden orvos egy hálapénzmentes egészségügyben megkeresni a bérét. Megválasztásom óta korszerűbb szemléletű és szerkezetű egészségügyért dolgozunk, aminek csupán előfeltétele a bérrendezés. Pintér Sándor ragaszkodott ahhoz, hogy normaszöveg szintjén vállalja be, és írja meg a kamara a hálapénz betiltásának törvénytervezetét. Természetesen bevállaltuk. Abban pedig, hogy ilyen gyorsan sikerült eredményt elérni, valószínűleg a covidnak is szerepe van, ezt nem vitatom.

Azt mondta a miniszterelnök, hogy az Önök javaslatát fogadták el egy az egyben. Milyen eszközökkel érték el ezt?

A megfelelő taktikánk eredménye ez. A megválasztásomkor mondtam: mi együttműködőbbek leszünk a reformokban, de keményebbek a követelésekben. A kamara országos küldöttgyűlése – még Éger István előterjesztésére – 2019 novemberében hozott egy határozatot, amiben rögzítették, hogy amennyiben bérkérdésben nincs előrelépés, a kamara vezetése köteles elindítani az önként vállalt többletfelmondások gyűjtését. Mivel nyárig ebben nem történt semmi, a területi szervezetek tanácsa előírta, hogy el kell kezdeni a felmondások gyűjtését. El is kezdtük. Ez a folyamatos konstruktív tárgyalásokkal együtt bizonyult végül eredményesnek.

Gyakorlatilag a kormány megduplázta a jelenlegi béreket: három év múlva 687 ezer forintot kap majd kézhez egy kezdő orvos, míg 41 évnyi tapasztalattal rendelkező kollégája 2,3 milliót. Elégedettek? Kimondhatjuk, hogy nem toldozgatás, hanem valódi szintlépés történt az orvosok bérének emelésében?  

Igaz az a kormányzati kommunikáció, miszerint mindenfajta módosítás nélkül fogadták el a megszavazott törvényben a MOK bértáblájának alapszámait. És ez jó. Ám a mi bértáblánk az elfogadottnál összetettebb volt. A tudás elismeréséért, külön szorzót kértünk az egyetemi oktatóknak, kértük, hogy magasabb díjjal legyenek elismerve a tudományos fokozattal rendelkezők. Az orvostudomány ugyanis nagyon tudásintenzív ágazat, ha nincs képzés, utánpótlásnevelés és orvosi iskolák, azt nagyon megsínyli a jövő. Ezért tartottuk fontosnak, hogy külön díjazásban részesüljön ez a szféra. Ez azonban sajnos nem került be a törvénybe, de ez nem zárja ki, hogy egy későbbi tárgyaláson, akár egy egyszerű szorzóval ne kerülne korrekcióra. Ez a jövő és a korszerű gyógyítási szemlélet terjedése szempontjából fontos. A közalkalmazásban álló orvosok a bérrendezéssel gyakorlatilag nagy elismerésben részesültek.  

A „gyakorlatilag nagy elismerés” az nem ugyanaz, mint a szintlépés.

Bármelyiknek nevezhetjük. Minden fanyalgás nélkül mondhatom, hogy – azzal a kis kiegészítéssel, hogy a tudás elismerését még várjuk –

kiemelkedő, kérésünknek megfelelő béremelést kapunk.

Köszönjük szépen, azt kaptuk, amit kértünk. 

Mit szól az orvosok többsége a béremeléshez? 

Nem hiszem, hogy lenne, aki azt mondaná, „köszönöm, nem kérem”. Ám biztosan tudom, hogy vannak olyanok, akik, ha összeszámolják az összes mellékállásuk és a hálapénzből befolyt összeget és összevetik a bértábla szerintivel, akkor már nem biztos, hogy nyertesnek érzik magukat. Valójában pedig mindenki nyertes, hiszen tisztességes körülmények között az önkizsákmányoló többletmunka nélkül becsületesen keresi meg azt a pénzt, ami a normális, a szakma megbecsültségét jelző életminőséget biztosít. Ezért esetleges nominális jövedelemcsökkenés esetén is nyertesnek tekintem a kollégákat. Egyébként a bérrel kapcsolatosan nincs tömeges elégedetlenség a kollégákban, erről nem kapunk üzeneteket.

Akkor mivel kapcsolatosan van tömeges elégedetlenség? Valóságos cikk- és kommentáradatok szólnak arról, hogy indokolatlan az orvosok szájhúzása.

Mi olyan bérmegállapodást kötöttünk, amiben a bérért cserébe bevállaltuk a hálapénz gyors és radikális kivezetését, ám arról nem volt szó, hogy ez egy jogállási törvénybe lesz csomagolva.

Az orvosok félnek attól, mi vár rájuk,

mert nem tudják, hogy fog kinézni a törvény a gyakorlatban. Tehát az elégedetlenség erősen megvan most a kollégák között – de remélem, hogy tudunk dolgozni azon, hogy a félelmeik oldódjanak, mert törvénymódosítással és jó végrehajtási utasításokkal tudjuk orvosolni ezt.

De mitől félnek konkrétan?

Hogy minden korlátozó feltétel nélkül kirendelhetők vagy áthelyezhetők mondjuk Mátészalkáról Dombóvárra, ami pedig nagyon ellentétes az orvosi lét gyakorlatával. 

Ezzel kapcsolatosan tegnap a miniszterelnök azt mondta, hogy „járvány van, tudomásul kell venni, hogy vezénylés nélkül emberek halhatnak meg, ezért most szükség van rá. Ugyanakkor ez nem lehet állandó gyakorlat”.

Akkor ezt tessék bevinni a törvénybe, és boldogok leszünk. Ha a törvény így módosul, akkor a ki van húzva a méregfoga az egésznek. A kollégák ugyanis nem a járvány alatt nem hajlandók máshol dolgozni, hiszen pontosan tudja mindenki, hogy a járványhelyzet egy másfajta intézményszervezést, másfajta ellátást igényel, és ezt csak vezényléssel lehet megoldani. Ez pedig belefér a Hippokratészi eskübe. De az, hogy békeidőben két évre el lehessen vezényelni azért, mert máshol nincs olyan orvos, teljesen elfogadhatatlan és idegen attól a kultúrától, amit a kollégák az egészségügyben megszoktak. A másik, ami miatt nem jó a kollégák szájíze az a másodállások magánellátással való viszonyának a kérdése. Sok ezzel kapcsolatosan a kérdőjel. A törvény ugyanis azt mondja, hogy engedélyeztetni kell a másodállást, ezeknek a részleteit pedig kormányrendelet szabja meg. Ez rendben is van, egyetértünk azzal, hogy rendet kell tenni a másod-, harmad- és negyedmellékállások világában, és tisztább működési módra van szükség. Csak

szeretnénk tudni, hogyan fog működni a rendszer,

ki és milyen szempontok szerint engedélyezi a másodállásvállalást. Ne felejtsük, hogy a kollégák nemcsak magukra, hanem a betegeikre is gondolnak. Márpedig, ha a kormány hétfőről keddre megszünteti, vagy nagyon radikálisan csökkenti a másodállásokat, ellátóhelyek fognak működésképtelenné válni. Ugyanez van a közreműködő szerződésekkel. Vannak ugyanis olyan szakmák, amiket jellemzően nem munkaviszonyban látnak el az orvosok, -például a patológusok és a radiológusok zömmel ilyenek – hanem ott dolgoznak, ahol szükség van rájuk. Ezeket a kérdéseket pedig valamilyen módon mind meg kell tudni oldani.

A kormány feltétele: csak az kapna fizetésemelést, aki nem fogad el hálapénzt, és csak az állami egészségügyben dolgozik – hiszen ez így igazságos. Egyetért ezzel a feltétellel?

Az orvosi kamara ezt sohasem támadta, mi azt mondtuk, hogy tisztességes, hálapénzmentes rendszerben szeretnénk dolgozni, a hálapénz kivezetésének pedig előfeltétele a béremelés. Nem csupán elfogadjuk, hanem

üdvözöljük a hálapénz tiltását,

de azt is mondtuk, hogy ehhez egyéb feltételeket is biztosítani kell. Addig ugyanis, amíg a beteget a várólistán az az orvos teheti előrébb vagy hátrébb, amelyik operál, addig nem fog megszűnni a hálapénz. Ha a két funkció elválik, nevezetesen, hogy ki vezeti a várólistát, és ki operál, abban a pillanatban kisebb a csábítás és nyomás, hogy hálapénz legyen. Jónéhány ilyen feltételre is szükség van.

A törvényjavaslat az összeférhetetlenség több kérdéskörét is szabályozza. Ennek értelmében nem vállalhat másodállást az orvos, aki részt vesz az egészségügyi szolgálati jogviszonyban. Egyetért ezzel?

A törvény nem pontosan ezt mondja, hanem hogy engedélyeztetnie kell. A szándékkal egyetértünk, csak azt mondtuk, ez nemcsak pénzügyi kérdés, hanem ellátás-hozzáférési is, ezért megvalósíthatósága átmeneteket igényel. Ha eddig három helyen dolgoztam orvosként, és most csak egy helyen leszek, akkor a másik két helyen ki lesz helyettem? Hogy oldódik meg ott az ellátás? Ez egy bonyolultabb, ellátásszervezési változásokat is követelő kérdés, ahol a betegbiztonságot, a betegek hozzáférését és az orvosérdekeket is össze kell hangolni. Magával a szabályozási céllal, hogy ne rohangáljon másod- és harmadállásért az orvos, hanem egy munkahelyről tudjon tisztességesen megélni, maximálisan egyetértünk.   

A Magyar Orvosok Szakszervezete azonban egyenesen „visszautasította, hogy ehhez a régóta esedékes béremeléshez bármiféle egyéb kötelezettséget, korlátozást csatoljanak a hálapénzt tiltó rendelkezésen kívül”. A duplabér jöhet, de a feltételek ne?

Vegyük külön azt a két kérdést, hogy lehet-e ezt egy csomagban kezelni, és hogy megfelelő-e erre ez a törvény. Merthogy mi mindvégig azt mondtuk, hogy egy más, kulturált, betegbiztonságot garantáló, hálapénzmentes egészségügyet akarunk, ezért dolgozunk, és emiatt mentünk bele ebbe az átalakítási folyamatba. Az, hogy a béremeléshez más intézkedések is kapcsolódnak, ezt nem vitatjuk. Azt a módot viszont nem tartjuk elegánsnak és békét hozónak, hogy

nem tudtunk arról, hogy ezt az egészet csomagban kapjuk

minden konkrét egyeztetés és normális véleményezési idő nélkül. Ez a mód az, ami sokakat felháborít, ugyanis az ígéret annyi volt, hogy beterjesztik a bértáblát.

Ezt az ígéretet be is váltotta a kormány, teljesen elfogadva az Önök javaslatát.

Igen, csak egy olyan törvény keretén belül, amiről a kamarának és a kollégáknak semmilyen információjuk nem volt előtte. Ez okozza ennek az egésznek a rossz fogadtatását. Ezzel pedig nem azt mondjuk, hogy csak bért kell emelni és nem kell követeléseket vagy feltételeket támasztani, például a kirendeléssel és áthelyezéssel kapcsolatos szabályok így nem maradhatnak. 

Hogy képzelik el a hálapénz kivezetését?

A törvényi tiltás és annak a tudata, hogy az orvos most már megkapja rendesen a fizetését azért, amit csinál, sokakat szabálykövetővé tesz. Én nem a büntetések súlyosságában, hanem abban bízok, hogy a szabálykövetők elterjesztik, hogy „képzeld, eddig adtam neki, most meg nem adtam, és ugyanúgy látott el”. Ha pedig ugyanazt az ellátást kapom ugyanott és boríték nélkül, ráadásul még tilos is hálapénzt adni, akkor meg minek adjak? Ez fog elterjedni, és mások is megpróbáljak. Ezt a mechanizmust tartom életszerűnek. Tehát mi nem abban bízunk, hogy majd próbabetegek lesznek a próbavásárlások mintájára, meg rejtett kamerák, hanem abban, hogy a pozitív minták gyakorlata terjed. 

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2020. október 09. 18:01
hallgatva az orovsokat egy régi vicc jut eszembe: Egy gyerek fulladozik a Dunába. A hídról egy felnőtt beveti magát a vízbe, kimenti a gyereket és hazaviszi. A szülők hálálkodnak, de férfi elháritja, Két nap múlva csöngetnek a férfinél, a gyerek apja áll az ajtó előtt. A megmentő hárít, ugyan nem tartozik hálával, mire az apa: és hol van a gyerek sapkája?
Tóth Zoltán
2020. október 09. 17:33
A korábbi hozzászólásom kiegészítéseként: javában zajlik az egészségügy drasztikus reformja, melynek előkészítésében (kinyúvasztásában) rendesen kivették részüket a gengszterváltást követő kormányok, a kádári-örökségből indulva, s most épp egy fasiszta zsarnok rémuralma tenné fel erre a koronát. Vegyék észre a névjegyként is funkcionáló "koleszos furfangot", miként szándékozik "két éllel" ráerőszakolni önmagát a népre ezen a téren is mindenkori önkényurunk (genetikusan alattvalóéknak ez már csak így dukál): egyrészt az orvosi jogállás és bérezés gyökeres felforgatásával megkezdte azon (önmaguk által birtokolt, vagy jelentős részben befolyásolt) magánszféra felé terelni az ellátó szakszemélyzetet, s egyúttal a lakosságot, melynek feltőkésítésében és felszerelésében a köz javát (így az EU-s forrásokat) használják fel, de már csak jelentősen megemelt különdíj ellenében igénybe vehetően, s másrészt (ez legalább annyira fontos!) tovább fokozza a társadalom kiszolgáltatottságát a totális hatalom felé (erre példa az orvosok esetében a "vezényelhetőség"). Mindeközben tisztában vannak azzal Orbánék is, ezen változások hatalmas feszültséget generálnak, mivel a lakosság döntő részét (FIGYELEM: nem kizárólag a szegényeket, hanem a magukat "középosztálynak" képzelőket is!) magára hagyva, védtelenül veti oda a vadkeleti kapitalizmus könyörtelenségének. S az ennek nyomán prognosztizálhatóan éledő elégedetlenség cinikusan módszeres levezetésére szolgál majd azon revíziós háborúság, melyet oly szorgosan szervez meg számunkra Kedves Vezetőnk. Ha hagyjuk! (Indoklásul kommentem itt: https://magyarnarancs.hu/kulpol/vra-jourova-visszautasitja-orban-vadjat-sosem-bantottam-a-magyar-embereket-133617/?orderdir=&pagenr=2#kommentek .) #forradalmat
Tóth Zoltán
2020. október 09. 17:27
Az utóbbi időszak számos botránya után számomra már nem tekinthető releváns szervezetnek a Magyar Orvosi Kamara, mely mind látványosabban kezdi megsemmisíteni önmagát. Nem személyeskedésből írom, de a korábbi, tagadhatatlanul Orbán zsebéből vakkantgató elnököt követő Kincse Gyula képességeit, rátermettségét és tájékozottságát illetően komoly kétségeim vannak, s ennek fényében szinte gyerekjáték lehetett Orbánék részéről átejteni őt, mint kakit a palánkon. Ezt pedig aligha képes utólag elmaszatolni az izzadva erőlködő bizonygatással, melyre a leglátványosabb osztélyzatot maga az orvostársadalom adta: egyes alá, ülj le! Mindezen túl, általánosságban is szeretnék némi kritikát megfogalmazni a "koleszos furfang" eme újabb műremekével szemben (egyúttal figyelmeztetve a láthatóan elbambuló lakosságot). A fasiszta Orbán-rezsimnél kőkapitalistább brancsot tán nem hordott még Föld a hátán, s ennek drukkolnak ostobán a Kádár csecsein felnevelkedett "mindegycsakkampánykrumplitosztogasson" nyuggerektől a fiatalabb, megjátszós kamuellenzéki mélymagyarokig, egyöntetűen mindenki. (Ennek a könyörtelen, saját gazdagodás-orientált embertelenségnek eklatáns példái a rezsimünk járványügyi intézkedései, pontosabban azok megdöbbentő elmaradása, sőt, a pandémia terjedésének kifejezett elősegítése, kommentjeim itt: https://magyarnarancs.hu/katasztrofa/elemzok-oktober-elejere-megugrik-a-halalozasok-szama-133466#kommentek + https://magyarnarancs.hu/belpol/kasler-szerint-kizart-hogy-minden-oszatlyban-megjelenik-a-koronavirus-133203#kommentek .) Persze vegyük észre, hogy Gyurcsányék szintén ugyanennek a könyörtelen tőkének a kőszívű és képmutató képviselői, miként Orbánék! Ezért sem eshet bántódása a mostani zsarnoknak, amíg a bohócpárja kavarhat kamuellenzékben. Ezzel Gyurcsányék is tökéletesen tisztában vannak, így hát, a felszíni arcoskodás leple alatt leginkább a kamuellenzéki konkurenseiket gyilkolásszák, serényen. (Kommentjeim itt: https://magyarnarancs.hu/belpol/dobrev-klara-szerint-az-a-kormany-amely-16-ezer-lelegeztetogepet-vasarolt-mindenkinel-dragabban-az-nem-egyszeruen-pazarol-hanem-valoszinuleg-lop-is-133324#kommentek + https://magyarnarancs.hu/kulpol/a-who-kivizsgalja-hogyan-kezeltek-a-kormanyok-a-jarvanyt-131377 .) Miként korábban többször szóba hoztam (https://hvg.hu/gazdasag/20200428_elhozzae_a_koronavirus_a_reformot_az_egszsggyben#article-comments ), Orbánék a járvány ürügye alatt lényegében még nagyobb fokozatba kapcsolták az önkényes, a lakossággal nem egyeztetett, sőt, végig leplezett egészségügyi "reformterveik" - tulajdonképpen magánosítás - átpréselését, s ennek részeként kell értékelni a gigantikus ágyszámleépítések (tehát kórházbezárások) mellett a lélegeztetőgép-beszerzési mutyit is. S ezzel szoros összefüggésben, annak megalapozásaként készülnek totálisan felforgatni a betegbiztosítási rendszert is, melynek során megszűnne az általános hozzáférési egyenlőség, s az USA mintájára, teljesen kapitalista rendszerű betegbiztosítás bevezetésén munkálkodhatnak, feltételezhetően borsos felárért (kicsit olvassanak utána, mekkora "sikersztori" ez arrafelé is - https://www.youtube.com/watch?v=4bqP_h9gPi8 ). Az orvosok jogállását és bérezését érintő friss törvény is épp ennek mentén értelmezhető leginkább, hiszen könnyen belátható, a tapasztaltabb szakembereket döntően a - meghatározóan Orbánék által birtokolt vagy befolyásolt - magán egészségügyi intézmények felé fogja terelgetni (vagyis a betegeket és ellátókat egyazon tendencia mentén igazgatja), az állami intézmények felszámolásával. Aki veszi magának a bátorságot, és kicsit elemelkedettebben, távolabbról igyekszik szemügyre venni a hazánkban zajló, nagy intézményi átalakításokat (honvédelem, oktatásügy, s most az egészségügy), az felismerheti a közös kaptafát, miként törekszik a maga kedve szerint hatalmas problémává tupírozva "megoldást nyújtani" (lényegében megerőszakolni) ez a rezsim, miközben még jobban próbálja a maga rabigájába láncolni az alattvaló állampolgárokat. S ezen módszeres félreterelgetés hatalmas leszakadást eredményez a társadalom folyamatos kijátszása és ellehetetlenülése mellett. Mindezt pedig tetézik a további, mégúgy sürgető problémák, így a lakhatási és megélhetési válságok kezelése (kommentjeim itt: https://hvg.hu/kkv/20170102_finnek_alapjovedelem_teszt#article-comments. + https://hvg.hu/elet/20190503_Elkezdodott_Biro_Ica_kilakoltatasa#article-comments ), s ezek összessége (közös végkifejlet felé kulminálva) vetítik elő azon társadalmi krízist, melynek forradalmi élét egy revíziós háborúsággal szándékozik elvenni ez a rezsim - szintén magyarok végtelen tömegeinek szenvedése és pusztulása árán (kommentem itt: https://magyarnarancs.hu/kulpol/vra-jourova-visszautasitja-orban-vadjat-sosem-bantottam-a-magyar-embereket-133617/?orderdir=&pagenr=2#kommentek ). Ennek szurkolnak a függetlenséggel aligha vádolható "szakértők" (értve ezalatt már a politika színpadias látszata mögött machináló "nagytőke" képviselőit is), a komolyabb kritika nélkül, bármit az unalmasságba fulladva elnyammogó újságírók-celebek, a pillanatnyi népszerűséget vakon hajhászó politikai szerencsevadászok, s természetesen maga a magyar társadalom, melynek halvány lila fingja sincs arról, mi zajlik körülötte, s egyébként nem is nagyon érdekli (legfeljebb majd bambul egyet, a kilencórás akciófilm előtt az ATV megmondóembereinek híradót előhangoló, álmosítva "érzékenyítő" igehirdetésére). #forradalmat
BőröndÖdön
2020. október 09. 16:58
Aha,a kétéves, indoklás nélküli vezénylés lehetőségét is...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!