Védőmaszkokkal lepte meg a Demokratikus Koalíció a Péterfy Sándor utcai kórházat

2020. április 17. 15:49

Niedermüller Péter úgy tekint a kórházra, mint a terület legfontosabb egészségügyi intézményére.

2020. április 17. 15:49

A Demokratikus Koalíció (DK) pénteken védőmaszkokat ajándékozott a Péterfy Sándor Utcai Kórház és Baleseti Központnak – jelentette be a párt két politikusa. Pénteki, online követhető sajtótájékoztatójukon Oláh Lajos azt mondta, hogy a több ezer védőmaszkot és ruhákat hoztak a kórháznak. A DK Facebook-oldala azt írta, hogy nyolcezer védőmaszkot adományoztak az intézménynek. A parlamenti képviselő emlékeztetett, pártjuk erzsébetvárosi frakciója korábban mosógépet, szárítógépet, vérnyomásmérőt és véroxigénmérőt ajándékozott a kórháznak.

Niedermüller Péter, erzsébetvárosi polgármester arról beszélt, hogy úgy tekintenek a kórházra mint a kerület talán legfontosabb egészségügyi intézményére, ezért magától értetődik, hogy a későbbiekben is minden lehetséges segítséget megadnak. Sásdi Antal, az intézmény főigazgatója hangsúlyozta, korábban három részletben hatvan millió forintot kaptak az önkormányzattól, aminek a felét teljes egészében a járvány elleni védekezésre tudják fordítani.

(MTI)

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szatyi
2020. április 20. 17:56
Ezt is úgy csórták valahonnan!
Letiltott
2020. április 19. 19:37
Nagyon helyeskednek ,.. a XV. kerületben is. Nem tudják azért feledtetni , ami megtörténhetett a Pesti úton. Nem tudom ,mit és hogyan fogadhat be és él a kórház...... Mindig nagyon gyanakvó vagyok, mert a mérgezett almát Hófehérkének álruhában adó banya tehetséges kezdő volt, nárcizmusban is ferenchez képest.., ezek meg a sameszai.A sunyiság náluk állandó. Meg az álszentség is.Úgy próbálnak tenni, mintha ott szükség lenne valamire, amit nem kap meg a kórház a kormány által beszerzett, szükségletek jelzése szerinti szállítűssal. De lehet, hogy csak a megvezethetőket akarják megint elkábítani.
bagira
2020. április 19. 11:39
Kórház is dks ballibsi szabadkézzel csomagolt szájmaszkot kapott ,nem lehetetlen.
NTLLK
2020. április 18. 14:43
Könyörgök, ne takarjátok el azt a gyönyörű arcotokat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!