Az orsóféreg segítheti a termékenységet!

2015. november 25. 04:01

A bizarr, és első hallásra eléggé valószínűtlennek tűnő következtetésre majdnem ezer asszony hosszabb ideig tartó megfigyelésével jutottak szakemberek. Kérdéses persze, hogy hány gyermekre vágyó vállalná ezt a fertőzést azért, hogy nagyobb eséllyel válhasson anyává.

2015. november 25. 04:01

A Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány 986 bolíviai bennszülött nő bevonásával készült. Az eredmények szerint azok a nők, akik egész életükben orsóféreg-fertőzöttek (Ascaris lumbricoides) voltak, az átlagosnál kettővel több gyereket szültek.
 A bolíviai Tsimane (Chimane) törzs asszonyai átlagosan kilenc gyermeket hoznak világra, és a bennszülött népesség nagyjából 70 százaléka parazitaféreggel fertőzött. A bolygó lakosságának egyébként mintegy harmada él ilyesfajta fertőzéssel.
 A kilenc éven át tartó tanulmányból az is kiderült, hogy míg az orsóféreg fokozza a nők termékenységet, addig a horogféreg épp ellenkező hatással bír, és a fertőzött nők az átlagosan hárommal kevesebb gyermeket szültek.

A szakemberek szerint a horogféreg képes vérszegénységet okozni, ami terméketlenséghez vezethet. A Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem munkatársa, Aaron Blackwell szerint valószínű, hogy az orsóférgesség megváltoztatja a nők immunrendszerét, aminek következtében könnyebben teherbe esnek - olvasható a BBC News honlapján.
 A szakember „érdekes lehetőségnek" nevezte a férgek bevonását a termékenységet elősegítő kezelésekbe, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még rengeteg munka vár a kutatókra addig, amíg bárkinek is ajánlani tudják a módszert.

 

*Az anyag megjelenését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!