Diabétesz megelőzésére egyen heti négy tojást!

2015. április 04. 03:53

Itt a húsvét, amikor a magyar ember hagyományosan bőségesen fogyaszt tojást (és persze sonkát is). Sokan azonban ha esznek is a nagyszombati vacsorán ebből az élelmiszerből, telve vannak lelkiismeret-furdalással, mert meg vannak győződve arról, hogy evvel ártanak egészségüknek. Nos, egyenek bátran, ha a koleszterinszintjüknek talán nem is tesznek jót, a 2-es típusú cukorbetegséget, úgy tűnik, megelőzhetik vele.

2015. április 04. 03:53

Legalábbis ezt állítják finn tudósok egy amerikai szaklapban közzétett tanulmányukban, melyről az MTI is beszámolt. A Kelet-Finnországi Egyetem szakemberei több mint 2300 42-60 év közötti férfi étkezési szokásai alapján megállapították, hogy a tojásevés nemcsak a betegség alacsonyabb kockázatával, hanem alacsonyabb vércukorszinttel is párosul.
   Feltárták, hogy 37 százalékkal kisebb a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata azoknál a férfiaknál, akik négy tojást ettek egy héten, mint azoknál, akik csupán egyet. Az összefüggés akkor is fennállt, amikor az olyan tényezőket, mint a fizikai aktivitás, a testtömeg-index, a dohányzás és a zöldség-és gyümölcsfogyasztást figyelembe vették. Kimutatták ugyanakkor azt is, hogy négynél több tojás fogyasztása nem jár több előnnyel.


Az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a tojás számos olyan tápanyagot tartalmaz, amely hatással lehet a glükóz-anyagcserére és az alacsony szintű gyulladásra.
 A kutatók arra is figyelmeztettek, hogy a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknek nem szabad növelniük a tojásfogyasztást, mivel az növeli a szívbetegségek kockázatát náluk.
 Egy másik tanulmányban svéd kutatók arra figyeltek fel, hogy a zsíros tejtermékek fogyasztása szintén csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.
 A Lundi Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint 23 százalékkal csökkent a betegség kockázata azoknál akik zsíros tejtermékeket fogyasztottak, mint azoknál, akik csekély mértékben fogyasztottak ilyen termékeket.


A zsíros húsok azonban növelik a betegség kockázatát – figyelmeztettek a szakemberek.
 Ulrika Ericson, az egyetem kutatója elmondta, hogy amikor elkezdték vizsgálni a telített zsírsavak fogyasztását, ami sokkal inkább fellelhető a tejtermékekben, mint a húsokban, összefüggést figyeltek meg a 2-es típusú cukorbetegség alacsonyabb kockázatával.
 Az American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett tanulmány összhangban van azokkal a korábbi kutatásokkal, amelyek felfedték, hogy a tejtermékekek fogyasztása csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát, ám az új kutatásból az derült ki, hogy különösen a zsíros tejtermékeknek köszönhető a kisebb kockázat.
 A svéd kutatók 27 ezer 45-74 év közötti személy étkezési szokásainak elemzéséből vonták le következtetéseiket.

 

*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cassi
2015. április 05. 10:01
Általában páros héten jelennek meg olyan cikkek, amelyek a tojás ártalmasságáról szólnak, páratlan héten meg az előnyeiről. A tojás majdnem olyan ártalmas az egészségre, mint a dohányzás: http://www.prevention.com/food/healthy-eating-tips/study-claims-eggs-are-unhealthy-smoking Én szeretem a tojást, ezért nem igazán érdekel, mit írnak. Ha valaki nem eszik belőle irreálisan sokat, akkor valószínűleg nincs komoly hatása. Sajnos sokat rombol a tudományok elismertségén (a köznép körében), hogy képtelen bármiről egységes álláspontot kialakítani.
Akitlosz
2015. április 05. 01:36
Mivel a tojásban ugyebár nincsen szénhidrát így semmilyen mértékben nem emeli a vércukorszintet. S ezeket a "tudósokat" ezért fizeti valaki, hogy "kikutatnak" köztudott és nyilvánvaló dolgokat?
Kódolt Zsidó
2015. április 04. 18:45
nagyszombati vacsora? mi mindig vasárnap reggel fogyasztunk először a húsvéti ünnepi sonkából.
illiberator
2015. április 04. 12:49
1 egg a day keeps doctor away :) Apropó, hogy is van ez? A tojásban (sárgájában) eszméletlen sok koleszterin van - persze van "jó" és "rossz" koleszterin is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!