A meddőség és a gyermek mentális problémáinak kapcsolata

2014. július 26. 03:09

Nagy lelki terhet viselnek azok a párok, ahol hiába szeretnék, nem érkezik az utód. Ha mégis sikerül gyermeket világra hozni, a meddőségi problémával küszködő asszonyok akkor sem nézhetnek nyugodtan a jövőbe, legalábbis egy dániai kutatás alapján.

2014. július 26. 03:09

 A vizsgálat, amely a legátfogóbb eddig ebben a témában, arra az eredményre jutott, hogy a mentális betegségek kialakulásának valószínűsége 33 százalékkal magasabb az ilyen gonddal küzdő nők gyermekeinél, mint azoknál, ahol nem merült fel ez a probléma-számol be az MTI The Independent online kiadása alapján.   

A tudósok 2,4 millió, 1969 és 2006 között Dániában született gyerek adatait vizsgálták meg. Összehasonlították a meddőségi problémákkal küzdő nők gyerekeit azokkal, akiknél nem volt ilyen gond. A teljes létszám 5 százalékát, 124 ezer ilyen gyereket találtak.
A Koppenhágai Egyetem Allan Jensen vezette kutatócsoportja hétfőn mutatta be eredményeit a Humán Reprodukció és Embriológia Európai Társaságának éves közgyűlésén. Tudomásuk szerint az övék az eddigi legnagyobb léptékű tanulmány a termékenység és a pszichiátriai betegségek kockázata közötti kapcsolatról.
 
Átlagosan húsz éves perióduson át, 2009-ig elemezték az öt százalékos és a 95 százalékos csoport életútját. Azt találták, hogy pszichiátriai zavar miatt 170 ezer gyerek került kórházba és a meddőségi problémákkal küzdő nők gyerekeinél 33 százalékkal magasabb volt bármely pszichiátriai rendellenesség kockázata - közölték a tudósok…
Azt nem tudták meghatározni, hogy a kockázat egyes meddőségi kezelésekkel állt-e kapcsolatban vagy az anya genetikai, esetleg biológiai eredetű meddőségével függött-e össze. Jensen számításai szerint a Dániában diagnosztizált összes pszichiátriai betegség 1,9 százaléka köthető az anyai meddőséghez, amely a kutató véleménye szerint valódi kockázat, ám alacsony.
Elmondta: a mentális betegségek kockázata és a várandósság lelki előnyei között kell mérlegelni. 
 
-Tudjuk például, hogy a pszichiátriai betegségeknek van genetikai tényezője. Ezért lehet, hogy ezekből a mentális betegségeket kódoló, károsodott génekből több fordul elő a meddőségi gondokkal küzdő nőknél, ez talán részben magyarázhatná a pszichiátriai zavarok fokozott kockázatát" - vélte Jensen.
 
Forrás: MTI
 

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!