Szánthó Miklós: A baloldalon a bűnnek dicséret, a pedofíliának mentegetés a jutalma (VIDEÓ)

2024. február 10. 19:11

Ezzel szemben „a jobboldal felelősségteljes” – jelentette ki az Alapjogokért Központ főigazgatója.

2024. február 10. 19:11

Szánthó Miklós is reagált  közösségi oldalán Novák Katalin és Varga Judit nyilatkozataira.

Az Alapjogokért Központ Főigazgatója reakcióját azzal kezdte, hogy „a magyar jobboldal és a magyarországi baloldal között alapvetően három lényeges különbség van. Az első az az, hogy a magyar jobboldalon jó és felelősségteljes politikusok vannak:

 ilyen Novák Katalin és Varga Judit is,

akik persze követnek el hibákat”.

De, és ez a második legfontosabb különbség,

 a  jobboldalon a hibáknak, tetteknek következményük van.

Miközben a baloldalon a bűnökért még dicséret is jár. Magyarország viszont nem lehet egy következmények nélküli ország” – folytatta.

Végül Szánthó ismertette a harmadik különbéget is. Elhangzott, hogy „a magyar jobboldal mindig és konzekvensen kiállt a családok és a gyermekek védelme mellett, a pedofílokkal és a pedofíliával szemben”.

A magyarországi baloldal ugyanakkor „egy gyékényen árult azzal a Daniel Cohn-Bendittel, aki gyermekeket szexuálisan bántalmazott, és nem szavazta meg a gyermekvédelmi törvényt sem” – emlékeztetett az Alapjogokért Központ Főigazgatója.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Takagi
2024. február 11. 17:28
Mikor lesz a komcsik elszámoltatása?
akkor ki
2024. február 11. 16:02
A baloldal vérszemet kapott! Nem tud leállni, sőt, tovább uszít és tüntetéseket szervez. Azt követeli, hogy Orbán is mondjon le. Magyarok! Miért hagyjuk, hogy egy hiba miatt, az országunk elvesszen?! Miért hagyjuk azoknak, akik nem hibát, hanem bűnt bűnre követett el és még csak elnézést sem kért!? Egy házaspárt kell kiiktatni a politikából! Egy házaspár, akik elrákosítják a magyar társadalmat a hatalomért, a pénzért! Mikor megyünk tüntetni Novák Katalin és Varga Judit mellett, Orbán Kormánya érdekében????!!!! Mikor? Meddig tűrjük, hogy árulók packázzanak velünk?! Gyerünk és adjunk üzenetet a baloldalnak, hogy a Kormány mellett állunk!!!!
foldizs
2024. február 11. 13:37
Az a probléma, hogy nem az történt, hogy X és Y kiállnak a nyilvánosság elé, elmondják, hogy ez és ez történt, sajnálják és lemondanak. Hanem a dolog először nyilvánosságra került, aztán megmérték, mekkora a felzúdulás és csak azt látva mondtak le. Következtetés: Nem azért mondtak le, mert vállalhatatlan dolgot tettek, hanem mert kiderült. Mivel aligha derül ki több, mint az ilyen esetek 10%-a (az sem a gyermekvédelemnek, vagy a kormány bértollnokainak, hanem a független sajtónak köszönhetően), el lehet gondolkodni azon, hány hasonló eset nem derül ki soha. És ezért hányan nem mondanak le.
atti64
2024. február 11. 10:13
A BALOLDAL NEM KÖVETET EL HIBÁT 2006 OTA? CSAK NÁLUK NEM DIVAT LEMONDANI!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!