Közúti fuvarozók: Az ukrán áruszállítók miatt több száz magyar vállalkozás került veszélybe

2023. december 09. 16:05

Az ukrán fuvarozók jelentős árelőnnyel dolgoznak és tönkreteszik a tagállamok logisztikai ágazatának fuvarozókat érintő részét, állítja mondta a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára.

2023. december 09. 16:05

Az ukrán áruszállítók uniós piacon való megjelenése miatt több száz magyar vállalkozás került a „tönk szélére” – mondta a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára szombaton az MTI-nek. Árvay Tivadar telefonon elmondta: az Európai Unió a háborús helyzetre való tekintettel engedélyezte az ukrán áruszállítóknak, hogy – alapvetően humanitárius szállítások miatt – megjelenjenek a közös piacon. 

Az engedélyt 2024 júniusáig hosszabbították meg, aminek az lett az eredménye, hogy mára a magyar közutakon több mint 30 százalékkal nőtt az ukrán kamionok futásteljesítménye, miközben a magyar járművek futásteljesítménye 4 százalékkal csökkent. Hozzátette, hogy az ukrán fuvarozók egészen más gazdasági és jogszabályi környezetből érkeznek, így eltérőek a költségeik is, valamint nem érvényesek rájuk az uniós szabályok. 

Az ukrán fuvarozók jelentős árelőnnyel dolgoznak és tönkreteszik a tagállamok logisztikai ágazatának fuvarozókat érintő részét 

– hangsúlyozta a főtitkár. 

Erről szólnak a lengyel és a szlovák, de ugyanez áll a hátterében a hétfőn induló magyar tiltakozásoknak is – mondta a főtitkár, hozzátéve, hogy a záhonyi határátkelőhelynél demonstrálnak majd a fuvarozók. „Mi azt kértük az Európai Uniótól – múlt héten volt a közlekedési bizottság ülése -, hogy (...) vizsgálja felül az Ukrajnával kötött megállapodását és vegye figyelembe az Európai Unió tagországainak, köztük Magyarország fuvarozó vállalkozásainak az érdekeit, és ne hagyja, hogy az ukrán fuvarozók már rég túllépve a kezdeti szándékokon, alapvetően üzleti céllal jelenjenek meg az Európai Unióban” – fogalmazott Árvay Tivadar.

(MTI)

Nyitóképünk illusztráció: Benjamin Polge/AFP

 

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. december 11. 08:45
Azok akik anno megpróbálták ugyanilyen okokból korlátozni a keleti tagállamok hasonló cégeit, most azok fognak ugyanezen országokon bosszút állni. Vagy ha úgy nézzük, akkor a nettó befizetőnek számszakilag mindegy, melyik tagállam kapja az ő befizetését. De ha Ukrajnából többet tudnak a saját cégeinek visszaosztani megrendelések formájában, akkor legyenek csak tagok. Ráadásul ezzel egyidőben lehet a keleti tagállamokat is gyengíteni. Ha rajtuk múlna, akkor Ukrajna már január 1-től teljes jogú tag lenne.
formaegy-2
2023. december 09. 19:16
Miért nincs lezárva a határ??????????? A magyar fuvarozók menjenek a határra, és zárják le a határt!!!!!!!!!!!
jóember
2023. december 09. 18:59
Lengyel-magyar-szlovák szövetség, közös fellépés, csak ez hozhat eredményt. Épp úgy mint a gabona esetében volt. Csakhát már ez is elkésett, épp úgy mint a gabona összefogás. Komolyabban kellene venni a V4 együttműködést. Ez az eset is mutatja, hogy a gondjaink közösek és csak közösen tudunk eredményt elérni.
cinkegolyó
2023. december 09. 18:35 Szerkesztve
Mi azt kértük az Európai Uniótól hogy (...) vizsgálja felül az Ukrajnával kötött megállapodását...stb. Azt ugyan kérhetitek, nekünk kell lépni, mint a lengyeleknek, méghozzá azonnal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!