Nagy Elek: Orbán Viktor víziója komoly kockázatot jelent a nyugati gazdasági érdekekre

2023. október 31. 06:59

A nagyvállalkozó szerint nagyon komoly érdekköröket sért Orbán Viktor, amikor Magyarországért „kiénekel” az uniós kórusból, hogy elérje a céljait.

2023. október 31. 06:59
NAGY Elek

Magyarország egyik legjelentősebb vállalata, a BÁV idén ünnepli fennállásának 250. évfordulóját. Az évforduló alkalmából Nagy Elek, a cégcsoport részét képező milliárdos nagyvállalkozó az Indexnek adott exkluzív interjúban osztotta meg gondolatait a cég jövőjéről, a magyar gazdaság állapotáról és Orbán Viktor politikai törekvéseiről.

Digitalizáció és a BÁV 250 éve

Arra a kérdésre, hogy hogyan élte túl a történelem viharait az idén 250 éves BÁV, Nagy Elek az elmondta, hogy 

a képlet az 1773-as indulástól egyszerűnek tűnt, kincstári finanszírozással kaptak segítséget a szegényebb rétegek, relatíve alacsony, 5-6 százalékos kamatra, a futamidő pedig egy év és hat hét volt. A BÁV ezzel az első igazán komoly pénzügyi intézménnyé vált, egyeduralkodóként a magyar piacon, míg a 19. század közepén meg nem jelentek a bankok.

Azzal kapcsolatban, hogy a digitalizációnak a jövőben milyen szerepe és hatása lehet a zálogpiacra, így számolt be Nagy Elek: „Hamarosan a mindennapi rutin részévé válhat, hogy a zálogtárgyat az applikáción keresztül kínáljuk fel, kapunk egy ajánlatot, elfogadjuk, és már jön is egy futár. Ugyanígy idővel akár nagy értékű festményt is vehetünk, mind gyakoribbá válnak az online árverések, de rövid távon biztosan hangsúlyos marad még a fizikai jelenlét.”

Nemzeti érdek a gazdaságpolitikában

Az erdélyi gyökerekkel rendelkező nagyvállalkozó a nemzeti tőkésosztály szükségessége kapcsán azt mondta, hogy „ez a magyar állam jól felfogott érdekes is, hiszen ha nincs egy stabil hazai tőkésosztály, az komoly kockázat az országra nézve.”

A románok nem így gondolkodnak, a lehető legszélesebbre tárták a kaput a nyugati nagytőke előtt, meghatározó szektorokban. Ezt régebben megtette Magyarország is, de évek óta erősen dolgozik a hazai-nemzetközi súlypontok kiegyenlítésén”

– tette hozzá Nagy Elek.

A magyar kormány politikája kapcsán elmondta, hogy véleménye szerint „Orbán Viktor víziója komoly kockázatot jelent a nyugati gazdasági érdekekre”. Véleménye szerint 

Nagyon komoly érdekköröket sért Orbán Viktor, amikor Magyarországért »kiénekel« az uniós kórusból, hogy elérje a céljait, ezzel ő nyilván tisztában van. 

Ugyanakkor kiemelte, hogy eközben a kormány ellenlábasai súlyosan sértik Magyarország érdekeit, amivel pedig ők vannak tisztában. De azért én lát egy markáns különbséget a két viselkedésmód között: a magyar miniszterelnök alapvetően valamiért, pontosan az ország érdekében kívánja az akaratát érvényesíteni, az ellenlábasai pedig valami ellenében, hogy megakadályozzák őt.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

 

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2023. november 01. 09:48
Bullshit. Felmondja a kötelezőt. Magyarországot a német nagytőke dominálja, és kitűnően érzi magát itt. Rengeteg kedvezmény, olcsó munkaerő. Minden előnyét kiélvezi a közepes fejlettség csapdájában vergődő magyar ugarnak.
catalina11
2023. október 31. 14:04
Gazdaságilag és az életminőség tekintetében hamarosan SEREGHAJTÓK leszünk Európában." hát Tommaso, előbb kellett volna siránkoznia!! "...A visegrádi országoktól való lemaradásunk szinte minden területen szembetűnővé vált, ami statisztikai adatokkal jól dokumentálható. A magyar gazdaság élenjáróból sereghajtóvá vált. Magyarország a régió legjobb gazdaságából a legrosszabb teljesítményt mutató gazdaságává vált. Ha a magyar gazdaság a visegrádi országok növekedési ütemével tudta volna bővíteni a GDP-jét 2005 és 2009 között, (Gyurcsány/Bajnai) akkor ma a magyar GDP húsz százalékkal lenne magasabb..." és akkor még vegye hozzá, hogy vissza kellett fizetni az IMF kölcsönt, vissza kellett vásárolni libsik által eltékozolt nemzeti vagyont stb. Ajánlom figyelje az M5-Tv-t, ahol november 4-től Borvendég Zsuzsanna mutatja be, hogy hogy lopták ki a libsik az ország vagyonát á lá offshore... Figyeljen Tommaso!!
catalina11
2023. október 31. 13:56
Ugyanakkor kiemelte, hogy eközben a kormány ellenlábasai súlyosan sértik Magyarország érdekeit, amivel pedig ők vannak tisztában. De azért én lát egy markáns különbséget a két viselkedésmód között: a magyar miniszterelnök alapvetően valamiért, pontosan az ország érdekében kívánja az akaratát érvényesíteni, az ellenlábasai pedig valami ellenében, hogy megakadályozzák őt." micsoda különbség...
simpet
2023. október 31. 11:12
Valaki olvassa már el ezt a cikket a szerkesztőségből. Tele van elírásokkal. Ez így nagyon gáz. A Mandiner egy ócska portál, vagy egy profi sajtótermék?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!