Szijjártó: Más országok érdekeit szolgálják azok, akik az elektromos akkumulátorgyárak ellen hergelnek

2023. február 06. 22:26

Keményen beszólt az akkumulátorgyárakat ellenzőknek a külügyminiszter.

2023. február 06. 22:26
null

Más országok érdekeit szolgálják, akik az elektromos akkumulátorgyárak magyarországi telepítése ellen hergelnek, ezen üzemekre ugyanis szükség van a munkahelyek megóvása és a környezetvédelmi célok teljesítése érdekében is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Nippon Paper Industries mintegy 15 milliárd forintos beruházásának bejelentésén, hogy a japán vállalat vegyipari üzletága akkumulátoralkatrész-üzemet épít Vácrátóton az állam 2,3 milliárd forintos támogatásával, aminek nyomán hatvan új munkahely jön majd létre.

Kiemelte:

„Ha valaki hergelni akar, akkor a fogmosással vagy annak abbahagyásával kell kezdenie, tekintettel arra, hogy a fogkrémben is felhasználják ezt az anyagot, az élelmiszeripar többi területéről már nem is beszélve” – szögezte le.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az európai gazdaság szenved az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt, elhibázott szankciók miatt, de ez sem elég indok a környezet védelmére és a munkahelyek biztosítására vonatkozó stratégiai célok feladására.

Magyarország mindkét területen komoly sikereket ért el a nehéz európai gazdasági helyzet ellenére – húzta alá, és úgy vélekedett, hogy ez egyedül az elektromos autóipari beruházásokkal lehetséges.

Elmondta, az elektromos autóipar egyrészt a gazdasági növekedés hosszú távú garanciáját jelenti [...], évtizedekre biztosítja az ország gazdaságának növekedését és a munkahelyek megvédését. Másrészt hozzájárul ahhoz a célkitűzésünkhöz, hogy a közlekedési ágazatot környezetvédelmi szempontból is átalakítsuk – jelentette ki.

„Ezért világosan és egyenesen kell beszélnünk arról, hogy akik ma az elektromos akkumulátorgyárak és beszállító vállalataik magyarországi telepítése ellen hergelnek, azok munkahelyek tízezreit veszélyeztetik, és azt akarják elérni, hogy ezek a munkahelyek valahol egy másik országban vagy más országokban jöjjenek létre.

hiszen elektromos akkumulátorok nélkül nincsenek elektromos autók, akkor marad a hagyományos hajtáslánc, és akkor a közlekedés átalakítása elmarad, így a környezetvédelmi célokat sem tudjuk elérni” – tette hozzá.

A miniszter tudatta: hazánk már ma is a világ negyedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, az elmúlt két évben tizenkilenc hónapban is az elektromos akkumulátor volt Magyarország első számú exportcikke.

Aláhúzta, az elektromos autóipar nem valami új, nem valami titokzatos, nem valami félelmetes dolog, mert az elmúlt hat esztendőben Magyarországon több mint húsz településen jöttek létre az elektromos akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó beruházások. Hozzáfűzte, hogy ez idő alatt negyvenhét beruházást jelentettek be ezen a területen, összesen 7000 milliárd forint értékben.

Kitért arra is, hogy a Japánba irányuló magyar export a tavalyi év első tizenegy hónapjában, 850 millió dollárral, rekordot döntött.

(MTI)

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kilincsucca
2023. február 07. 08:06
A politikusok rendszerint hazudnak! 1. A CATL már meglévő gyárai csak 60% -ban használnak szennyvizet. 2. De a lényeg: Mi haszna van Magyarországnak abból, ha egy kínai tulajdonban lévő gyár a német autókba gyárt akkumulátorokat? Mekkora a mi hozzáadott értékünk a termékhez? Nulla. A beruházás 10 % mi álljuk, és ők 15 évig adómentesek. Mi ebből Magyarország haszna?
Demi Zsonbor
2023. február 07. 06:51
A sötét-zöld politikában logikát ne keress, csak dollárt vagy euró hegyeket. Pár ember zsebének degeszre tömése, fontosabb mint több ezer ember munkahelye. Ők ezért tanultak ezért diplomáztak, hogy az országot támadják mindenhol soros bérből és ferdített eszmékből.
files32
2023. február 07. 06:36
Veszélyes hulladéklerakót csinálnak az országból. A tönkrement aksik megsemmisítésért a gyártó ország felel mindegy, hogy hol építik be azt. Eu határozat.
Srptk
2023. február 07. 06:32
Teljesen mindegy mit tesz a kormány, az ellenoldal rögtön támad, mert lételemük a zavarkeltés, a dezinformálás és a hergelés! Soha normális dolgot nem tesznek-tettek, csak ártanak és ármánykodnak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!