Szijjártó: Budapest a környezetvédelmi törekvések egyik globális központja

2021. november 30. 14:39

A világ a koronavírus-járvány és a migráció mellett komoly kihívásokkal néz szembe a klíma- és környezetvédelmet illetően is, Magyarország ezen a téren joggal lehet büszke a teljesítményére – jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.

2021. november 30. 14:39
null

A tárcavezető rámutatott, hogy Magyarország egyike a világ azon huszonegy államának, amely képes volt arra, hogy gazdasági teljesítménye növelésével párhuzamosan csökkentse károsanyag-kibocsátását. Majd hozzátette azt is, hogy hazánk elsőként ratifikálta az Európai Unióban a párizsi klímaegyezményt.

Kiemelte: a november 29. és december 5. között megrendezett Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó is bizonyítja, hogy a magyar főváros „az egyik központja a világon a környezetvédelmi törekvéseknek”. Hangsúlyozta, hogy az eseményen be tudnak mutatkozni világszinten is versenyképes, kifejezetten fejlett technológiát alkalmazó magyar cégek, például a környezetvédelemhez, vízgazdálkodáshoz kapcsolódó iparágakban.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a délelőtt folyamán több ország vízügyekkel, energiával, illetve innovációval foglalkozó miniszterével is megbeszélést folytatott.

Megállapodás született Sierra Leonéval egy 50 millió dolláros kötött segélyhitel-program megindításáról, amelynek keretében magyar cégek jelentős vízügyi beruházást hajtanak végre az afrikai országban. A fejlesztés célja az egészséges ivóvízhez való hozzáférés növelése, ami egybevág a kormány azon törekvésével, miszerint a segítséget kell oda vinni, ahol a baj van, annak érdekében, hogy elejét lehessen venni a migrációs hullámoknak, kivándorlási folyamatoknak - tájékoztatott.

Emellett vízgazdálkodási együttműködési megállapodást írtak alá a kubai vízügyi miniszterrel.

Majd az üzbég innovációs miniszterrel lezárták a kutatás-fejlesztési startup cégek támogatására vonatkozó közös pályázati kiírás első fordulóját. Kilenc olyan projektet támogatnak összesen kétmillió euróval, amelyeket magyar és üzbég vállalatok közösen hajtanak végre. Megegyeztek abban is, hogy a felek egy-egymillió eurót már most elkülönítenek, hogy a jövő év elején újabb pályázati kört hirdethessenek.

Mint közölte, az ecuadori energiaügyi tárca vezetőjével is egyeztetett, akivel abban állapodtak meg, hogy magyar cégek lehetőséget kapnak a dél-amerikai ország egyetemein a meglévő infrastruktúra korszerűsítésére a nukleáris energia, a radiológia egészségügyi és oktatási célú felhasználásának területén.

(MTI)

Fotó: Szijjártó Péter, Facebok

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsekerno_007
2021. november 30. 15:19
KariBaba még fel se ébredt, Szijjártó már lenyomott 3 tárgyalást angolul.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!