Katari kézbe került a Balettintézet

2014. június 18. 14:47

A katari uralkodócsalád egyik 32 éves tagja vette meg a Drechsler-palotát, amely a jövőben szállodaként működhet – tudta meg a Válasz.hu.

2014. június 18. 14:47

A Válasz.hu értesülései szerint egy luxemburgi cég, az idén tavasszal bejegyzett Balett Properties S. A. vette meg a Drechsler-palota (Balettintézet) épületét. A portál szerint a cég mögött Jassim Bin Hamad Bin Jassim Bin Jaber AI Thani sejk, a katari uralkodócsalád 32 éves tagja áll, aki a Katari Iszlám Bank elnöke, illetve  a Credit Suisse Group AG és számos más nemzetközi cég igazgatóságának tagja.

A magyar projektcégben, a Balett Properties S. A. által birtokolt QPR Properties Kft.-ben rajta kívül egy dohai ügyvéd, Fady Bakhos, és egy egyiptomi származású szállodai szakember, Zaki Nasser Zaki El Guiziri szerezhet ügyvezetői pozíciót, mihelyst a fővárosi cégbíróság lezárja a bejegyzési folyamatot. A Válasz.hu szerint a közel húsz éve üresen álló épület a jövőben szállodaként működhet.

A portál szerint az adásvételhez köthető iratokat a katari befektető Elter István dohai nagykövet jelenlétében írta alá, így valószínűleg az üzlet nem ellenkezik a magyar állam akaratával.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. június 19. 01:33
Az araboknak szépérzékük is van, lóvéjuk is.
Zsolt75
2014. június 18. 16:09
Megsúgnám, eddig is külföldi tulajdonban volt, és ha az Orbán kormány nem intézkedik, porladna tovább...
bumburi
2014. június 18. 15:37
Majd csadorban fognak balettozni :)
Fahrenheit 451
2014. június 18. 15:05
"Külföldi tulajdonú ingatlanok mellett elhaladva arról beszélgettek, hogy vissza kellene szerezni ezeket, így például a Balettintézet épületét is. Orbán szerint ezt „a főváros kezdeményezheti”, Tarlós elmondta, hogy „ehhez jogszabály kell, nem elég fővárosi rendelet”. „Kezdeményezzétek, hogy legyen ilyen törvény! Én csinálok egyet, csak adjatok egy ilyen javaslatot!” – vágta rá a miniszterelnök, a buszút során többször is megerősítve ezen kijelentését." ...aztán kÁder elvitte a Balettintézetet ezüst tálcán Katarba és a világ egyik leggazdagabb országa megrendelést adott a Közgépnek... ahogy 2010. óta erről szól az egész magyar "diplomácia".. és a közpénz, amit ráköltenek..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!