Eladták a Balettintézet épületét

2014. június 02. 14:25

Eladták a Balettintézet Andrássy úti épületét – közölték az eladó portugál cég, a QPR Investimentos ügyvédei, a vételárat viszont nem árulták el, mint ahogy azt sem, ki a vevő. A VS.hu szerint arab befektetők vásárolták meg az ingatlant.

2014. június 02. 14:25

Eladták a Balettintézet épületét, a VS.hu értesülései szerint arab befektetőknek. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyiért. A portál felidézi: korábban az épület államosítását tervezték, de ez végül elmaradt.

Az elmúlt időszak hosszas tárgyalásait követően az eladó rendkívül körültekintően – mind az állami, mind pedig az önkormányzati szempontokat folyamatosan szem előtt tartva – egy olyan vevővel kötötte meg az adásvételi szerződést, akinél teljes mértékben biztosítva látta azt, hogy a korábbi Balettintézet épülete minél hamarabb, méltó módon kerüljön helyreállításra” – írta közleményében az eladó QPR Investimentos portugál céget képviselő ügyvédi iroda.  Hozzátették: bíznak abban, hogy a felújított épület tovább fogja növelni a világörökség részét képező Andrássy út jelentőségét.

A Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett, 1883 és 1886 között épült Drechsler-palota évtizedeken keresztül adott otthont az Állami Balettintézetnek. Az Operaházzal szemben álló épületet 1997-ben értékesítette a VI. kerület akkori vezetése. Később az ingatlan egy izraeli tulajdonoshoz került, az 7,5 milliárd forintért adta tovább a portugál cégnek.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyurmandia73
2014. június 02. 18:36
Itt volt az ideje. Budapest legfrekventáltabb pontján kb. tíz éve állt üresen. Ja, és két külföldi magáncég üzlete volt. Reméljük egy ékszerdobozt hoznak létre az arabok. Az alapanyag meg van hozzá.
vigyor
2014. június 02. 18:17
...fasza. Köszi, hogy annak idején eladták, a nem is tudom kik...
Fahrenheit 451
2014. június 02. 18:13
"Külföldi tulajdonú ingatlanok mellett elhaladva arról beszélgettek, hogy vissza kellene szerezni ezeket, így például a Balettintézet épületét is. Orbán szerint ezt „a főváros kezdeményezheti”, Tarlós elmondta, hogy „ehhez jogszabály kell, nem elég fővárosi rendelet”. „Kezdeményezzétek, hogy legyen ilyen törvény! Én csinálok egyet, csak adjatok egy ilyen javaslatot!” – vágta rá a miniszterelnök, a buszút során többször is megerősítve ezen kijelentését." http://mandiner.hu/cikk/20130502_orban_tarlost_ugratta_a_buszon
liberálzöld.
2014. június 02. 16:19
Na és? Orbán meg majd jó pénzért visszavásárolja. Odaadja a Tarlósnak, a jutalékát meg elteteti valami jó kis számlára. Az épületet meg majd költségvetési pénzből felújítja Nemzet Gázszerelője jó drágán. Oszt jónapot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!