Mesterházy beperelte a CÖF-öt

2014. március 25. 11:43

Személyiségi jogi pert indított Mesterházy Attila a CÖF ellen, amiért az plakátjain rabosított bűnözőként ábrázolja őt. A Civil Összefogás Fórum álláspontja szerint az MSZP elnökének közszereplőként ezt tűrnie kell.

2014. március 25. 11:43

Mesterházy Attila veszprémi lakos „a szellemi honvédelem”, illetve a Civil Összefogás Fórum (CÖF) ellen indított személyiségi jogi pert, és utóbbi plakátjainak eltávolítását kérte – mondta el Csizmadia László, a CÖF alapítója. A szocialista politikus azt kifogásolja, hogy úgy ábrázolják a plakáton, mint egy rabosított bűnözőt. 

A CÖF bírósági döntésekkel alátámasztott álláspontja szerint közszereplőként tűrnie kellene a túlzó, felfokozott véleménynyilvánításokat is – vélekedett Csizmadia László.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a CÖF-nek semmi köze azokhoz az SMS-ekhez, amelyekben a március 29-ei békemeneten való részvételre buzdítják az embereket.

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
öszödibeszéd
2014. március 25. 21:02
attila, a választások után nagyon rá fogsz érni - perekre, kihallgatásokra járni :-)
öszödibeszéd
2014. március 25. 21:02
attila, a választások után nagyon rá fogsz érni - perekre, kihallgatásokra járni :-)
Kiddush Hashem
2014. március 25. 19:24
Jöttment posztbolsevik ivadékok választási plakátjai: http://i.imgur.com/lfkb7AE.jpg http://i.imgur.com/cP5S0yl.jpg http://i.imgur.com/Yw0ek.jpg
=nessuno=
2014. március 25. 19:00
A cöfös álcivilek a kampány mélypontja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!