Mégis megállapodott a kormánnyal a HÖOK

2013. január 21. 14:02

Aláírta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és az emberi erőforrások minisztere a felsőoktatásról szóló részmegállapodást. A nyolc pontból álló egyezség egyebek mellett rögzíti, hogy létrejön a felsőoktatási kerekasztal, illetve minden szakon lesz lesznek állami férőhelyek.

2013. január 21. 14:02

Részmegállapodást írt alá az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) hétfőn Budapesten. A nyolc pontból álló egyezség rögzíti, hogy létrejön a felsőoktatási kerekasztal, és azon a 16 szakon – a többi között a jogász- és a közgazdászképzésben – is lesznek állami férőhelyek, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni.

Balog Zoltán miniszter az aláírás előtt azt mondta: a megállapodással szeretnék demonstrálni, hogy fontos a hallgatók szava, véleménye, és azt, hogy a hallgatók részt vesznek a felsőoktatás átalakításában. Olyan helyzetben van a felsőoktatás, amely nem tartható tovább, minőségi, versenyképesebb, átláthatóbb rendszerre van szükség – közölte.

Frissítés

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke az aláírást követően közölte: sajnálják, hogy a Hallgatói Hálózat végül nem lesz tagja a Felsőoktatási Kerekasztalnak, de a HÖOK képvisel minden hallgatót. Kérdésre elmondta, nem tekintik kudarcnak a fejleményt, ők megpróbálták ezt elérni. Hozzátette: ha a HaHa további demonstrációkat szervez, abban segítik majd a képviseletet – írja a hvg.hu.

A megállapodás során megegyeztek azokban az egyelőre provizórikus ponthatárokban is, amelyekkel arra a 16 szakra lehet bejutni, amelyek eredetileg csak önköltséges formában indultak volna. Ezek a következő: alkalmazott közgazdaságtan: 465, andragógia: 445, emberi erőforrások: 460, gazdálkodás-menedzsment: 460, gazdaságelemzés: 465, igazságügyi igazgatási: 435, jogász: 465, kereskedelem és marketing: 460, kommunikáció és médiatudomány: 460, közszolgálat: 440, munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási: 425, nemzetközi gazdálkodás: 460, nemzetközi tanulmányok: 465, pénzügy-, és számvitel: 460, turizmus-vendéglátás: 465, üzleti szakoktató: 440. Ezek a pontok azonban még változhatnak annak fényében, ha eldől, mekkora arányban juthatnak be a diákok ezekre a szakokra.

A felek által aláírt nyolcpontos megállapodás rögzíti, hogy ez a megállapodás csak „részmegállapodás”, mert a hallgatók követelései csak részben teljesültek; 2013-ban folytatódik a felsőoktatás átfogó átalakítása, és bővülnek a források; a keretszámok rendszerét eltörölték; áttekintik a felsőoktatási intézmények pénzügyi hátterét; nem változik a rektorválasztás rendje; az említett 16 szakon 10-20 százalékos arányban államilag támogatott képzés is indul; a kormány speciális programokat indít a hátrányos helyzetű diákok esélyeinek növelésére; illetve hogy létrejön egy ideiglenes mandátumú Felsőoktatási Kerekasztal, gazdasági szervezetek, a Magyar Rektori Konferencia, és a HÖOK részvételével.

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyeniszurolista
2013. január 22. 10:24
Kovács Imre, azért ez durva. Egy BAZ megyei büdöslábú proli prolizik? A kilencvenes években azért tartottak a zsidók, hogy te legyél az ügyeletes drogos, alkoholista, felkapaszkodott BAZ megyei gój proli. Ha mukkantál volna egy rossz szót is a zsidókra, repültél volna a Narancstól. A kétezres években már nem volt elég az iszákosságod és a narkomániád, akkor a zsidók a környezetedben arra ösztönöztek, hogy áruld el a magyarokat és BAZ megyei embereket. Büdös lábú proli, ki ne ejtsd a szádon még egyszer Orbán Viktor miniszterelnök úr nevét, mert ráülök a szádra és csak akkor kapsz levegőt, ha fingok.
incze
2013. január 21. 20:00
Nekem az a benyomásom, hogy a hvg birtiokában egy korábbi tervezet lehetett. A Mancs által közölt cikk és faximile szerint (http://magyarnarancs.hu/belpol/a-hook-kiszedette-a-hahat-kizaro-passzust-83297 ) a HÖOK végül sikerrel kiszedette Baloghgal a Felsőoktatási Kerekasztal lovagjainak fölsorolását, így a "részmegállapodásban" NINCSEN benne, hogy a HaHa nem résztvevő, ahogy azt Balogh páter látni szerette volna.
Herr Archibald
2013. január 21. 19:40
tetszik, ahogy itt mindenki egymásnak esik, hiszen mindenki mindent jobban tud. én csak ennyit mondanék, és ezzel ki is lépnék a komment fightokból: http://balfek.tumblr.com/post/41106704973/minden-szakon-lesznek-ingyenes-helyek köszönöm!:)
laci0011
2013. január 21. 17:30
Ujjab unortodox győzelem a falkásoknak,viktorka vajon ezzel is úgy volt,mondjátok meg a számokat és megcsináljuk...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!