Fidesz: Egy követ fúj a baloldal

2013. január 29. 14:40

Egyre több aggasztó tény derült ki a kormánypárt szerint a baloldali programokból. Ezek alapján szerintük az látszik, hogy Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila „egy követ fúj”.

2013. január 29. 14:40

A Fidesz szerint az elmúlt napokban egyre több aggasztó tény derült ki a baloldali programokból, amelyek alapján az látszik, hogy a két volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon, valamint Mesterházy Attila, az MSZP elnöke „egy követ fúj”. „A baloldalról mindenki együtt van most már a megszorításokért” – mondta Talabér Márta fideszes parlamenti képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Mint fogalmazott, „lassan összeáll a kép”, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is ugyanazt a veszélyes gazdaságpolitikát folytatná, amely miatt az ország nehéz helyzetbe sodródott 2010 előtt. Programjuk a kormányváltás előtti megszorítások másolata – mondta.

Talabér Márta szerint a baloldali politikusok több mint másfél millió embert hoznának lehetetlen helyzetbe azzal, hogy „csökkentenék, de néhány nyilatkozat alapján úgy tűnik, hogy akár meg is szüntetnék a minimálbért”. Emellett elvennék a gyermeket nevelőktől a családi adókedvezményt – folytatta, hozzátéve, hogy ha ez megtörténne, akkor például egy kétgyermekes család havi bruttó 200 ezer forintos jövedelme esetében a nettó fizetés 151 ezerről 131 ezerre csökkenne.

„Adót is emelnének (...), 40 százalékos adókulcsot emlegetnek”, ami ha megvalósulna, a középosztálybelieknek több tízezer forinttal kevesebb lenne a fizetése – jegyezte meg a kormánypárti politikus. A képviselő azt is mondta, hogy a baloldaliak újra vizitdíjat és általános tandíjat vezetnének be, valamint az örökösödési illetéket is visszahoznák, amely egy 25 millió forint értékű ingatlan öröklésénél akár kétmillió forint is lehetne.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2013. január 29. 17:53
""Fidesz: Egy követ fúj a baloldal"" Helyesen: A fidesz egy követ fúj a baloldallal!
laci0011
2013. január 29. 17:36
Elképesztő ez az örökös mással takaródzás,pedig a kormányzás a felelősségről szól,nem a kifogásokról,ezt a másra mutogatást már az oviban kinőhette volna ovi.
kjkj945
2013. január 29. 17:05
Fidesz ---- tantusz!!!!
liberálzöld.
2013. január 29. 15:55
Nem az a baj, hogy egy követ fúj, hanem az, hogy az a kő nem a zorbán bányából van!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!