Amikor a ballibek rettegtek és a jobboldal haverkodott az iszlámmal

2016. október 05. 21:23

A mostani hisztiben valahogy mindenki hajlamos megfeledkezni egy másik hisztiről. Arról, ami 2001. szeptember 11. után tört ki nálunk (is), és évekig tartott. Akkor a felállás nagyjából a mostani fordítottja volt.

2016. október 05. 21:23
Farkas Attila Márton
24.hu

„A mostani hisztiben valahogy mindenki hajlamos megfeledkezni egy másik hisztiről. Arról, ami 2001. szeptember 11. után tört ki nálunk (is), és évekig tartott. Akkor a felállás nagyjából a mostani fordítottja volt: a balliberális oldal zöme hangos iszlamofób kardcsörtetésbe kezdett és szorgalmazta Magyarország minél nagyobb mérvű háborús szerepvállalását a terrorizmus ellen, míg a jobboldal nagyjából a nyugati balosok megértő, relativizáló, sőt pacifista álláspontjára helyezkedett.

Majd minden téma megjelent akkoriban a balliberális sajtóban, ami most a jobboldalról ismerős. Általános terrorveszély, nyugati kultúrfölény, a nyugati értékeket elfogadni nem tudók vagy nem akarók lebarbározása, a civilizáltabb társadalmat és azok tagjait megillető többletjog, a politikai korrektséggel való leszámolás, az iszlám alacsonyrendűsége és veszélyessége, a tömeges bevándorlás és a kulturális különbségek problémája, a jog háborús felfüggesztése, az arabbarát jobberek és balos pacifisták belső ellenségként kezelése, de még magának a liberalizmusnak a megtagadása is. (...)

Felmerült bárkiben is, akkoriban ezen a politikai fertályon is mondtak olyasmiket, mint amiket most a jobboldal, s talán ez is megágyazott ennek a mostani hangulatnak? (...)

Hogy mi az oka az azóta bekövetkezett helycserének? Két dolog lehetséges. Az egyik, hogy mindig a másik féllel szemben álló álláspontot kell automatikusan képviselni, mert ilyen a politika.

A másik tabutéma.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2016. október 07. 07:35
Hogy mi az oka az azóta bekövetkezett helycserének? Két dolog lehetséges. Az egyik, hogy mindig a másik féllel szemben álló álláspontot kell automatikusan képviselni, mert ilyen a politika." Hát a pálfordulás oka a zsidók pillanatnyi érdeke. Akkor: "..Ezúttal az arab férfiaktól tiltaná el a zsidó nőket harminc prominens rabbi felesége – írja a CNN. A különböző weboldalakon és vallásos újságokban közzétett levélben az asszonyok arról írnak, az arabok csak kezdetben viselkednek udvariasan, később verés és alázat mellettük a nők sorsa. Az arabok – állítja a levél – kezdetben meglehetősen udvariasak, és úgy tesznek, mintha „valóban törődnének veletek”, ez azonban csak a látszat. „Amint a kezükbe kerültök, amint elvisznek titeket a falujukba, minden megváltozik. Az életetek sosem lesz a régi. A figyelmességek helyét átkok, verés és megszégyenítés veszi át. Nem lesz könnyű elmenekülni sem. Üldözőbe vesznek, megfognak, nem engednek el” – állítják a rabbifeleségek. Ez a sanyarú sors azonban könnyen elkerülhető: mindössze az szükséges hozzá, hogy egyetlen zsidó lány se találkozzon arab férfiakkal, de a biztonság kedvéért ne is dolgozzon olyan helyen, amely nem zsidókat is alkalmaz..." Most: Számos tekintélyes, befolyásos zsidó ismerte már be és dicsekedett vele, hogy a bevándorlás és multikulturalizmus zsidó aknamunka eredménye - persze ők nem így mondják, szerintük ez a folyamat pozitív. Az épp említett Svédországból jött a már sokak által ismert Barbara Lerner Spectre általi beismerés, mely szerint a zsidóké a vezető szerep ebben a multikulturális, kevert fajtájú, hagyományos fehér nemzetek és kultúrák pusztulásához vezető folyamatban, melynek szerinte "be kell következnie". Hasonló beismerés és dicsekvés számos akad, ezek fontos jellemzője, hogy nem jelentéktelen bolondoktól származnak, hanem magas szintű politikai, értelmiségi figuráktól, akik gyakran aktívan is tesznek ezért a folyamatért - mint Spectre is - így amit mondanak, nem hagyható figyelmen kívül. "Miénk, zsidóké a vezető szerep Európa multikulturálissá változtatásában"
Ellensúly
2016. október 06. 13:33
Létezik olyan elmélet, hogy a muszlim migránsok tömegeinek elindítása, a terror megjelenése Európában annak a következménye, hogy Európa eddig „nem megfelelő” pozíciót foglalt el a zsidó–muszlim szembenállásban. Erre gondolhatott tán a szerző? Tény mindenesetre, hogy az Egyesült Államok olyan nagyon nem töri magát, hogy megsemmisítse az Iszlám Államot.
Agnieszka
2016. október 06. 08:44
Valószínűleg érdemes elgondolkozni azon, h. ez az egész, globálisnak mondható változás kiknek, mennyiben az érdekük és kiknek volt hatalmuk a kialakításához. Vagy jobb nem is belegondolni? Ez 15 évvel ezelőtt, mondjuk, nyáron még jobban nézett ki. Mindegy, most és itt élünk, így kell lehetőleg értelmesen, a körülmények adta lehetőségeken belül megfelelni állapotbeli kötelességeinknek, boldogulnunk és tenni arról, h. a kicsi világunkban jobb legyen a lét. Megyek is főzni, délután, remélem, lehet kertezni. Remélem, addig nem bukik meg a Fidesz, ami olyan amilyen, de mégis. Mitől lenne sokkal-sokkal különb? Ez egy ilyen világ. Csőd közeli helyzetben volt az ország, egyedül a térségben. Az ellendrukkerek nagy száma ellenére, mintha lassan csak jobb lenne. Évtizedes lemaradásokat NEM lehet 6 év alatt ledolgozni. Ha az ember a Rokonokra gondol, eléggé ismerős világ. A nem akármilyen különbség, h. a társadalom olyannyira elítélte a bűnt, h. emberek lettek öngyilkosok -nem mintha hiányolnám, h. ma már ilyen nincs- mikor minden kiderült, mert nem volt tovább ilyen teherrel.
Akvínói akvavit
2016. október 06. 07:37
Kár, hogy a cikk adós maradt jobboldali írásokkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!