A saját fejlesztésű termékek prioritást élveznek a zalaegerszegi cégnél

2022. május 25. 06:33

Külön fejlesztési részleget is létrehozott a 3B Hungária Kft. saját technológiájának tökéletesítése és az egyedi megrendelések kielégítése érdekében – mondta el Nagy Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója a Trend FM május 17-i adásában.

2022. május 25. 06:33
null

A Trend FM Fejlődik a hazai című adásának vendége ezúttal Nagy Zoltán, a 3B Hungária Kft ügyvezető igazgatója volt. Mint mondta: 1992-ben két német üzleti partnerével alapította meg a céget, akik pár évvel később kiszálltak a vállalkozásból, így az teljesen magyar tulajdonba került. Jelenleg 150 alkalmazott dolgozik a cégnél, amely a tavalyi évben több, mint 5 milliárd forintos árbevételt produkált.

Az ügyvezető a műsorban elmondta: a 3B Hungária fő profilja a géptervezés és a gépgyártás, tevékenysége pedig három irányba ágazik. A legfontosabb a cég építőiparban betöltött szerepe, hiszen

az alapítása utáni első évtizedben csak ezzel foglalkoztak, bevételük 60 százalékát pedig ez a divízió adja.

Elsősorban anyagmozgató gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkoznak. 2000-ben kezdtek el a kommunális hulladékkezelés és -feldolgozás területével is foglalkozni, ezen belül elsősorban a kereskedelmi és ipari hulladék szétválogatásához gyártottak kezdetben gépeket, mára már saját fejlesztésű eszközökkel állnak elő. A harmadik a megújuló energia területe, ahol többnyire erőművek számára gyártanak biomassza fogadóállomásokat.

Nagy Zoltán beszélt arról is, hogy a fejlesztések érdekében egy tizenöt főből álló részleget hoztak létre. Az ügyvezető igazgató üzleti filozófiájának alapját képezi, hogy a termék előállítása mellett a fejlesztésre és a tervezésre is hangsúlyt fektessenek.

Ez teszi lehetővé, hogy az egyedi igények kielégítése mellett távlati piacszerzési célokat is ki tudnak tűzni maguk elé.

Az egyedi igényeknek megfelelő gyártás a cég sikerének kulcsa – mondta –, amelyben óriási szerepe van a 3B Hungária tervezőkapacitásának. 

A fejlesztési irány erősítése érdekében Nagy Zoltán jó kapcsolatokat ápol a felsőoktatási intézményekkel, ahonnan következetesen vesz fel a cégéhez frissen végzett szakembereket is. Az egyik folyamatban lévő projektjük – a gyártásfejlesztést célozva –, amelynek finanszírozását a GINOP-2.3.4. pályázat biztosítja, éppen a Széchenyi István Egyetemmel közösen zajlik, de nyertek már támogatást rendszerfejlesztésre a Miskolci és a Veszprémi Egyetemmel is. A cég más pályázatokon is sikeresen indult: eddig összesen 2 700 millió forintot nyertek állami pályázatokon. A 3B Hungária Kft. részt vesz a Modern Mintaüzemek Programban is, amelynek keretében elsősorban robotikai, automatizációs és 3D nyomtatásos fejlesztéseket hajtanak végre.

Arra a kérdésre, hogy mi a legnagyobb kihívás jelenleg a cég számára, az ügyvezető-igazgató úgy válaszolt:

a költségek csökkentése, ezzel párhuzamosan pedig a termelékenység növelése az elsődleges cél.

Az előbbi érdekében saját napelem-parkot terveznek építeni, ami a villamos energiafelhasználásuk 30-40 százalékát biztosítaná.

Nagy Zoltán arra a legbüszkébb, hogy a cég egyenletes, folyamatosan felfelé ívelő fejlődése mellett sikerült kiépíteni egy egész világra kiterjedő exporttevékenységet, amelyből a kft. bevételének 70-80 százaléka származik. „Külön örülünk azoknak a kutatási-fejlesztési eredményeknek, amelyek révén újabb és újabb szabadalmaztatott termékeket tudunk előállítani” – mondta az ügyvezető igazgató.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!