Felfoghatatlan ötlet: halottak nemváltoztatását kérvényezik Londonból

2024. február 04. 17:15

Charlotte Nichols brit képviselő úgy módosítaná a 2004-ben elfogadott gendertörvényt, hogy lehetővé tehesse a transzneműek számára, hogy „az új nemük” szerepeljen a hivatalos halotti iratokban is, akár visszamenőleg is.

2024. február 04. 17:15

Egy munkáspárti képviselő a kapcsolódó brit törvény megváltoztatását szorgalmazza azért, hogy a transznemű emberek posztumusz nemét módosíthassák a hivatalos nyilvántartásokban – írta meg a Telegraph.

Charlotte Nichols brit képviselő úgy módosítaná a 2004-ben elfogadott gendertörvényt, hogy lehetővé tehesse a transzneműek számára, hogy „az új nemük” szerepeljen a hivatalos halotti iratokban is, akár visszamenőleg is.

Stuart Andrew brit esélyegyenlőségi miniszter ugyanakkor rövidre zárta a vitát. Közölte: a kormány nem tervezi a törvény további módosítását.

„Nem szabad a képzeletre bízni ezeket a dolgokat!”

A lap szerint Lucy Marsh, a The Family Education Trust szóvivője is reagált a hírre. Mint fogalmazott: nem tudni, mi lenne a vége, ha nyíltan lehetne hazudni arról, hogy ki milyen nemű. Mint érvelt: mi lesz a következő lépés, ha már egy halottkém hazudhat mondjuk egy gyermek neméről?

A következő lépés az lesz, hogy a csecsemőket bármilyen neműként regisztrálják? A kormánynak fel kell lépni ezzel szemben. Nem szabad a képzeletre bízni ezeket a dolgokat!

− szögezte le. 

A Telegraph előfizetői a teljes, angol nyelvű cikket a témában itt olvashatják.

Nyitóképünk csupán illusztráció! Fotó: GettyImages/Sylvain Sonnet

 

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Chardonnay99
2024. február 05. 09:43
Akkor régészek bajban lesznek, kiásnak egy halottat, szépen azonosítják a biológiai nemét, majd szépen mehetnek a börtönbe, mert gyűlölködő transzfőbók. És ez a Munkáspárt fog kormányozni.
konfucius
2024. február 05. 07:51
Amikor egy emberi csontváz előkerül a föld alól, egy dolgot lehet róla teljesen biztosan és kétséget kizáróan megmondani: hogy férfi volt-e, vagy nő. A csontjaik nem hazudnak, a kromoszómák sem. Sok sikert kívánok az idióta brit képviselőnek és mindazoknak, akik egyetértenek vele. Fújják csak a buborékot maguk körül, de mi, kívülről kurva jót nevetünk rajtuk.
Majdmegmondom
2024. február 05. 07:21
Egyre jobban megnehezítik a rendőrség és a törvényhozás már amúgy sem egyszerű dolgát. Ha így folytatódik, a régészek is lehetetlen vállalkozás lesznek. Azt hiszem nyugat valóban megérett a pusztulásra...
ördöngös pepecselés
2024. február 05. 05:59
nagyon helyes, amerikában már szavazhatnak is több jogot a halottaknak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!