Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Akkor hát ide is eljutottunk: Románia megelőzte Magyarországot.
„Akkor hát mára ide is eljutottunk: olyan térségi országok tartanak előrébb nálunk, amelyek a kelet-európai változások idején lényegesen rosszabb helyzetben voltak, mint mi. A lenézett és sokkal mélyebbről induló Lengyelország vagy a szovjeturalom alatti Észtország már rég elénk került, nemcsak a GDP-t tekintve. (Szlovákia is előttünk volt sokáig, amíg a korrupció és a rossz kormányzás tönkre nem tette.)
Aztán, hogy a blama még nagyobb legyen, akkoriban emlékezetesen bántó megjegyzések is elhangoztak főként Romániát illetően, aztán lám, mi lett belőle? Fél évvel az előzetes adatok megjelenése után az Eurostat friss adatközlése alapján: Magyarországon az egy főre jutó GDP (vásárlóerő-paritáson számolva) az EU átlagának 76,6 százaléka volt, míg Romániában ez az arány 76,7 százalék. Vagyis Románia a legismertebb fejlettségi mutató esetében megelőzte Magyarországot.”
Kép forrása: Facebook