Nem tervezik elhalasztani az utolsó korlátozások feloldását a britek

2021. június 02. 20:58

A szigetországban a felnőttek közel fele már mindkét oltási adagot megkapta. Marad a június 21-i dátum az utolsó korlátozások feloldására.

2021. június 02. 20:58

Nagy-Britannia felnőtt lakosságának több mint a háromnegyede már megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát – közölte szerdán a brit egészségügyi minisztérium. A szaktárca részletes napi összesítése szerint eddig 39 585 665 embernek adták be az oltóanyag első adagját.

A felnőttek közel fele már mindkét oltási adagot megkapta

Ez azt jelenti, hogy a 18 évnél idősebb korcsoportok tagjainak 75,2 százalékát már beoltották a koronavírus elleni vakcinával. Közülük 26 073 284-en a második dózist is megkapták. Ezzel 49,5 százalékra emelkedett azoknak a felnőtteknek az aránya, akiknek már mindkét oltási adagot beadták.

Az eddig beadott oltások száma az első és a második dózisokkal együtt 65 658 949.

A brit kormány oltási menetrendjének célkitűzése az, hogy július 31-ig a teljes brit felnőtt lakosság – hozzávetőleg 52,7 millió ember – megkapja az első dózist.

Csökken a halálesetek száma

A brit egészségügyi minisztérium szerda esti ismertetése szerint az elmúlt 24 órában 12, az utóbbi egy hétben 46 páciens halt meg a koronavírus-fertőződés okozta Covid-19 betegségben országszerte. Az elmúlt egyheti időszakban történt halálesetek száma 14,8 százalékkal alacsonyabb az előző egy hétben bejelentett halálozásokénál. A most zárult egy hétben történt halálesetek száma tavaly szeptember óta a legalacsonyabb.

A nagy-britanniai koronavírus-járvány januári tetőzése idején volt olyan időszak, amikor egy nap alatt több mint 1800-an haltak meg Covid-19-ben.

A brit egészségügyi hatóságok feszült figyelemmel kísérik a halálozási adatokat, nem utolsósorban azért is, mert a kormány által kidolgozott, négy nyitási lépésből álló menetrend – amely öthetente számol a járvány megfékezésére elrendelt korlátozások egyre szélesebb körű enyhítésével – minden feltétel teljesülése esetén legkorábban június 21-re, vagyis nem egészen három hét múlva célozza az összes jogi korlátozás feloldását.

Nem tervezik halasztani az utolsó korlátozások feloldását

Az elmúlt időszakban ugyanakkor az új koronavírus-fertőzések számának emelkedését észlelték több gócpontban, mindenekelőtt Anglia északi és észak-nyugati térségeiben, ahol a fertőzések többségét az új típusú koronavírus B.1.617.2 megjelöléssel nyilvántartott, először Indiában azonosított variánsa okozza.

Az új fertőzések számának emelkedését ugyanakkor nem kíséri a Covid-19 betegség okozta halálozások számának növekedése, sőt a halálesetek száma heti átlagban továbbra is folyamatosan és jelentős mértékben csökken. Kedden fordult elő első ízben tavaly március 11. óta – vagyis 447 napja –, hogy az egész országban egyetlen olyan haláleset sem történt, amelyet a Covid-19 betegség okozott volna.

Több egészségügyi szakértő felvetette az elmúlt napokban, hogy az Indiában azonosított vírusváltozat terjedése miatt halasztani kellene a június 21-re kitűzött utolsó nyitási lépést. Boris Johnson miniszterelnök ugyanakkor szerdán kijelentette: továbbra sem lát a járványügyi adatokban olyan számokat, amelyek az utolsó korlátozások feloldásának elhalasztását indokolnák.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Coccothraustes
2021. június 02. 23:31
Egyelőre marad június 21 nyitás de naponta 3500 fertőződnek meg.
teklapavle
2021. június 02. 21:01
Amíg a britek szárnyalnak, íme a magyar fideszes rögvalóság, és még egy ok amiért jövőre elvesszük Orbán teljhatalmát: Azokat támadja az EMMI, akik a bántalmazott gyerekekért állnak ki A gyermekotthonokban évek, ha nem évtizedek óta bizonyítottan jelen van az erőszak. Ez ellen a gyermekvédelmi rendszer vezetői nemhogy nem lépnek fel, de az erről beszámoló kollégákat, gyerekeket és újságírókat is megfélemlítik, beperelik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!