A Pfizer és a BioNTech a mutáns vírusok ellen küzd

2021. február 25. 17:16

Mikael Dolsten, a Pfizer tudományos vezetője szerint lehetséges, hogy csak néhány évente, nem pedig évente lesz szükség a vírustörzs változásához való alkalmazkodásra.

2021. február 25. 17:16
null

Új kísérletet végez koronavírus elleni vakcinájával a Pfizer amerikai gyógyszergyár és a BioNTech német biotechnológiai vállalat, ennek keretében az tanulmányozzák, hogy egy harmadik adag oltás védelmet nyújt-e a vírus mutálódott változataival szemben. A két vállalat véleménye szerint a jelenlegi kétadagos védőoltás védelmet nyújt a B.1.351 néven ismert dél-afrikai változat, valamint a Nagy-Britanniában és máshol azonosított mutációk ellen is, de a kutatás lehetővé teszi, hogy felkészüljenek, ha további védelemre lesz szükség.

„A jelenlegi vírus mutációs rátája a vártnál magasabb” – közölte egy interjúban Mikael Dolsten, a Pfizer tudományos vezetője.    „Észszerű lehetőség, hogy maradunk a régi összetevőknél. Ami a potenciális vakcinákat illeti, lehetséges, hogy csak néhány évente, nem pedig évente lesz szükség a vírustörzs változásához való alkalmazkodásra” – mondta Dolsten. A háromdózisú vakcina tanulmányozását célzó kísérlet első szakaszában 114 embernek, aki már megkapta fél-egy évvel korábban az oltást az eredeti biztonságossági teszt első szakaszában, egy harmadik, 30 mikrogrammos adagot adnak be.

Az antitestválaszt mérik, és azt tanulmányozzák, a beoltottak vére képes-e semlegesíteni az új koronavírus-variánsokat

A gyógyszerfelügyeleti hatóság jóváhagyása után az átalakított vakcinát is tesztelik, olyan embereken, akiket korábban már beoltottak, illetve olyanokon, akik még nem kaptak az oltásból – mondta Dolsten. A kísérlet során nem tanulmányozzák olyan széles körben a vakcina hatásosságát, mint a tavalyi harmadik szakaszban. Ehelyett az antitestválaszt mérik, és azt tanulmányozzák, hogy a beoltottak vére képes-e semlegesíteni az új koronavírus-variánsokat, illetve azt, hogy biztonságos-e a harmadik adag beadása. Az Egyesült Államokban januárban fedezték fel a Dél-afrikai Köztársaságban azonosított mutációt, amely azóta 14 államban jelent meg az amerikai kormányzat adatai szerint. Több tanulmány szerint ez a mutáció jobban ellenáll a védőoltásnak, mint a többi változat.

Dolsten szerint az RNS-hírvivő alapú vakcinák – mint a Pfizer/BioNTech – erős immunválaszt váltanak ki. Az immunválasz azonban idővel csökkenhet. A tudományos vezető szerint a harmadik adag vakcina hasonló vagy jobb immunválaszt vált ki, mint a második adag, és logikus lépés lehet a különböző mutánsok kivédéséhez. „Úgy gondoljuk, hogy a vakcinánk erőteljesen aktív minden változat ellen” – mondta Dolsten, hozzátéve, hogy a két cég „a tudomány által szolgáltatott adatok segítségével minden eshetőségre fel akar készülni”. Dolsten közölte, hogy az új teszt túlnyomórészt az Egyesült Államokban végzik majd.

A Moderna amerikai biotechnológiai cég szerdán közölte, hogy az amerikai kormányzatnak dolgozó tudósokkal közösen kísérleti vakcinát dolgoznak ki a koronavírus Dél-Afrikában azonosított mutálódott változata ellen.

(MTI)

(Fotó: MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dr Freud
2021. február 25. 22:30
"A Moderna amerikai biotechnológiai cég szerdán közölte, hogy az amerikai kormányzatnak dolgozó tudósokkal közösen kísérleti vakcinát dolgoznak ki a koronavírus Dél-Afrikában azonosított mutálódott változata ellen." Eszerint a mostani vakcinájuk nem hatékony a dél-afrikai variáns ellen...?
villogókékfog
2021. február 25. 19:42
Értem, sőt, mindent értek, de hol a vakcina? Lehet itt tervezni, mi lesz évente vagy néhány évente, de most mi van?
rókabácsi
2021. február 25. 17:39
duma óriási vakcina nuku!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!