Aszexuális a Forbesnak: Remek szabadidős tevékenység a szex, de vannak más dolgok, amik jobban lekötnek

2022. június 25. 22:27

A magazinnak a magyarországi Aszexuális Közösség egyik alapítója vallott magánéletéről.

2022. június 25. 22:27
null

Mint ismert, június 24-én vette kezdetét idehaza is a Pride-hónap, amelynek csúcspontja a július végi melegfelvonulás lesz.

Ennek az egyhónapos programsorozatnak az apropójából készített a Forbes interjút a Magyar Aszexuális Közösség egyik alapítójával. 

Sukyok Viktóra többek között arról beszélt a lapnak, hogy „még soha életemben nem kívánt meg senkit”. Majd hozzátette, hogy „ez a fogalom még újszerűnek számít itthon”, ő maga is csak 36 évesen, hat évvel ezelőtt hallott róla először.

A hazai aszexuális közösség alapítója arra is kitért, hogy bár kamaszkorában látta, „ha valaki vonzó, csak hidegen hagyta”. Majd hozzáfűzte:

A beszélgetésből az is kiderült, hogy „a kutatások alapján az aszexek több mint 70 százaléka érez romantikus vonzalmat, ergo bele tud szeretni másik emberbe”. Sulyok Viktória ugyanakkor leszögezte, hogy belőle ez hiányzik, ő úgynevezett „aromantikus aszexuális, tehát nem ismerem a szerelem érzését. Nem vágyom romantikus kapcsolatra, randizásra, meg a klasszikus forgatókönyvre”  – olvasható az interjúban.

„Nekem magas libidóm van és nagyszerű szexuális életem, csak épp saját magammal.”

Sulyok beszélt a saját nemi életéről is. Kijelentette, hogy

A hagyományos szexről pedig így fogalmazott: „szerintem a konszenzuális szex egy remek szabadidős tevékenység, de vannak más dolgok, amik jobban lekötnek”.

Aszexualitásról akkor beszélünk, ha egy személy soha, vagy csak ritkán vagy csak bizonyos körülmények között érez szexuális vonzalmat.
Igényük lehet a közelségre, mind fizikai, mind érzelmi szinten, anélkül, hogy szexuális aktust létesítenének. De például az aromantikus aszexuálisok például nem vágynak közeli kapcsolatra, romantikára, intimitásra sem.

Igényük lehet a közelségre, mind fizikai, mind érzelmi szinten, anélkül, hogy szexuális aktust létesítenének. De például az aromantikus aszexuálisok például nem vágynak közeli kapcsolatra, romantikára, intimitásra sem.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fater0921
2024. március 29. 11:40
Néztem egy pár perces vidit az alapító anyáról, hát nem csodálkozom hogy asex, ahogy alant is mondják csak magadat szereted, tehát nárcisztikus vagy, basszál egyedül majd meglátod milyen nehéz. Persze egy igazi dugás-élvezet amikor akkorát élvezel, hogy lerúgod a tapétát, na ez az amit egy ilyen soha nem fog megtapasztalni.
corel gott
2022. június 27. 09:54
Hallottam már azt a formulát, hogy "tudod mit?! Basszál egyedül!" Úgy látszik, a riporteralany megfogadta. És tetszett neki.
Szilágyi Miklós
2022. június 27. 08:13
Az LMBT "közösség" ráteszi a kezét az szexuálisokra is, szépítve (gyarapítva) a statisztikát. Miközben az aszexuális másként beteg, semmi köze az LMBT-hez.
Chardonnay99
2022. június 26. 13:49
Az ilyen figurák inkább a társadalmat b@szogatják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!