Nem akarta eldönteni, melyik diákja fekete, felfüggesztették

2020. június 13. 11:57

A Los Angeles-i Egyetem (UCLA) egyik tanárját felfüggesztették miután kijelentette, hogy nem a bőrszín alapján kell értékelni az embereket.

2020. június 13. 11:57

A UCLA egyik legrégebb óta ott tanító előadója került elbocsátásra, miután azon kérésre, hogy halasszák el az afro-amerikai diákok vizsgáit – tekintve a George Flyod halála körül kialakult tüntetéshullámra – nemet mondott. Gordon Klein, az oktató, június 2-án küldött körbe a tanulócsoportban egy e-mailt, melyben az alábbiakat fogalmazta meg:

„Köszönöm a javaslatot, mely szerint a minnesotai tragédia kapcsán biztosítsak különleges eljárást a fekete hallgatóknak. Tudják a neveit a fekete csoporttársaiknak? Hogyan tudom beazonosítani őket úgy, hogy csak online óráink voltak? Vannak nálunk olyan diákok, akik vegyes származásúak, például félig feketék-félig ázsiaiak? Mit javasolnak, velük mit tegyek? Nekik jár a teljes engedmény, vagy csak a fele? Szintén, tudjuk esetleg van-e diákunk Minneapolis-ból? Úgy gondolom, őket kifejezetten rosszul érintette a helyzet. Azon gondolkozom, hogy egy onnan származó fehér diák feltételezhetően még inkább le van sújtva, tekintve, hogy sokan most rasszistának hihetik, még úgy is, hogy nem az. A tanársegédem éppenséggel minnepaolis-i, szóval ha nem tudják a választ, megkérdezhetem őt. Tudnának segíteni abban, hogy miképp hajtsam végre bárki bántódása nélkül a kurzust, tekintve, hogy a jegyet a diákok egy záróvizsga által kapják meg? Egy dolog zavar még továbbá engem: emlékeznek arra, amikor Martin Luther King úgy fogalmazott, hogy »nem a bőrszín alapján kell értékelni az embereket«? Úgy gondják kérésük megfelel Martin Luther King elképzeléseinek? Köszönettel, G. Klein”

Kleint ezt követően az iskola vezetése június 24-ig felfüggesztette, amikor is dönteni fognak végleg sorsáról. Az oktatónak lett egy támogatói csoportja is az egyetemen belül, ahol a visszaállítását követelik és e vezetőség bocsánatkérését. Klein 1981 óta oktatott a UCLA Anderson Üzleti Karán.

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Biivisz
2020. június 14. 23:56
Welcome to stalinizm! Ha ésszerű kérdésekkel zavarba mered hozni őket, kivégeznek. S mindezt Amerikában! A "Szabadság Hazájában" !!! Mára ez már csak egy keserű vicc! Vagy már annyi se ...
kaltran
2020. június 14. 09:46
És aztán Klein urat hová fogják küldeni? Jaj, csak nem oda? Reméljük nem Mr. Mengele fog ítélkezni felette....
NTLLK
2020. június 14. 08:54
Egyszerű! Villany le! Sötétben...... Ennyi!
zrx8
2020. június 14. 08:49
Nem hiszem, hogy van még az USA-ban normális gondolkodó, akinek hallani lehet a szavát a fősodratú médiában. A történelemből tudjuk: libsi szarkavarások idején mindig tort ül az ostoba szervilizmus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!