Férfiaknak is lehet melldaganatuk

2016. április 05. 07:01

A mellrák a nőknél az egyik leggyakoribb daganattípus, azonban ma már a legtöbb fajtája jól kezelhető, ha időben diagnosztizálják. Kevesen gondolnak azonban arra, hogy ez a betegség férfiaknál is előfordul. Éppen ezért esetükben gyakran nem ismerik fel a kórt, így a gyógyítást is túl későn kezdik meg. A veszélyre a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának vezetője hívta fel a figyelmet az intézmény honlapján, szavait az MTI idézi.

2016. április 05. 07:01

Dank Magdolna szerint a férfiaknál ugyan jóval ritkább ez a betegség, az összes emlőrák kevesebb, mint egy százaléka érinti őket, a prognózisuk azonban épp az előrehaladott állapot miatt rosszabb, mint a nőknél. A megnövekedett ösztrogénszint, a Klinefelter-szindróma és a sugárzásnak való kitettség növeli a kockázatot – hangsúlyozza az onkológus. A túlélés mindkét nem esetében hasonló.

A Semmelweis Egyetem honlapján olvasható anyag szerint a férfiaknál is ugyanazok a tünetek – a fájdalommentes csomó, az emlőbimbó behúzódása, váladékozása, kifekélyesedés – jelentkeznek emlőrák esetén, mint a nőknél, ám még mindig nincs benne a köztudatban, hogy nem csak a nőket érintheti ez a betegség.
   
A szakember szerint a férfiaknál nincs veszélyeztetett korosztály, ezért szűrőrendszer sincs, így ők rendszerint a betegség későbbi stádiumában kerülnek orvoshoz, ezért rosszabbak a gyógyulási kilátásaik. Első körben a háziorvoshoz kell fordulni, aki szükség esetén további vizsgálatokra küldi a beteget. A diagnózis felállítása esetükben is mammográfiával, emlővizsgálattal és core-biopsziával, azaz úgynevezett vastagtű segítségével vett szöveti mintavétellel történik, ám náluk gyakran már más szerveken is áttétek vannak, amikor kiderül, hogy baj van.
   
Dank Magdolna elmondta azt is, hogy a kezelés mindkét nemnél hasonló: műtéti beavatkozás, sugárkezelés, kemoterápia és hormonkezelés. Férfiaknál az egész emlőt eltávolítják – ismertette a szakember, hangsúlyozva, hogy a túlélés vonatkozásában összességében nincs eltérés a nők és a férfiak között.
   
Míg korábban elsősorban az idősebb, 60-70 éves férfiakat érintette a mellrák, addig ma már a 40-es korosztályban is előfordul ez a betegség – mondja az onkológus. Dank Magdolna szerint növeli a kockázatot az elhízás, a magasabb ösztrogénszint, a Klinefelter-szindróma, a besugárzás például valamilyen gyermekkori betegség miatt, és azoknál is magasabb a rizikó, akiknek a családjában előfordult ez a betegség.
   
Az összes emlőrák mintegy 0,9 százaléka érinti a férfiakat, a férfiakban előforduló daganatos megbetegedések csaknem 0,2 százalékáért felelősek a melldaganatok. Az új betegek száma folyamatosan növekszik.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!