Napi egy kék tabletta és nem lesz AIDS-es!

2015. szeptember 11. 06:00

A XX. század utolsó évtizedeiben a HIV-pozitív diagnózis még egyenlő volt a halálos ítélettel, ráadásul a vég gyakran kiközösítve és nagy szenvedések közepette érkezett. Az elmúlt időszak jelentős változásokat hozott ennek a betegségnek a kezelésében. Manapság ha a vírus ellenszerét még nem is sikerült megtalálni, az AIDS kifejlődését már elég jól meg tudják akadályozni, így a fertőzöttek életkilátásai lényegesen jobbak lettek. Mégis abban, hogy a betegséget végleg le tudjuk győzni, valószínűleg fontosabb szerep juthat annak a gyógyszernek, melyet az Index híradása szerint most teszteltek az Egyesült Államokban.

2015. szeptember 11. 06:00

A San Franciscó-i kísérletben hatszáz magas kockázatúnak ítélt embert vontak be. Többségük meleg férfi, aki rendszeresen létesített nemi kapcsolatot. A kísérlet elején egészségesek voltak az alanyok. Naponta be kellett venniük egy Truvada nevű, kék színű gyógyszert.

A kutatást vezető Jonathan Volk azt mondta: a megelőző kezelés azt bizonyította, hogy még ilyen magas kockázatú egyéneknél is meg lehet előzni az új megfertőződéseket. Korábbi tanulmányok szerint 92 százalékkal csökkenti a HIV-fertőzés kockázatát a megelőző gyógyszerek rendszeres szedése. Ha nem rendszeresen szedik a tablettákat, akkor jóval kevésbé hatásos. Ebben az új kutatásban senki nem fertőződött meg, a résztvevők száz százaléka HIV-mentes maradt. A kutatási periódus 2,5 év volt. Kimberly A. Koester és Robert M. Grant, a University of California kutatói nagyon jó hírnek nevezték az eredményeket, ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy még számos kutatást kell elvégezniük ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire jól véd a HIV ellen a gyógyszer. A világban nagyon sok helyen kísérleteznek a Truvadával. Dél-Afrikában például 15–19 éves nők és férfiak között tesztelik. Ausztráliában olyan pároknak adják, melyek egyik tagja fertőzött, a másik nem.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!