A magyar külügy berendeli az osztrák nagykövetet az Orbán Viktor haláláról szóló poszt miatt

2022. június 02. 20:22

Mint ismert, az osztrák köztévé egyik vezetője a magyar kormányfő szívinfarktusáról posztolt szarkasztikus stílusban.

2022. június 02. 20:22
null

A magyar külügyminisztérium péntek reggelre berendeli a budapesti osztrák nagykövetet amiatt, hogy az osztrák állami műsorszolgáltató, az ORF egyik vezetője Orbán Viktor szívinfarktusáról írt egy szarkasztikus bejegyzésben – olvasható az Index cikkében.

A külügy szerint az osztrákok magyarázattal tartoznak

Mint ismert, Karl Pachner, az Osztrák Rádió és Televízió (ORF) vezetője szerda este posztolt arról a Facebookon, hogy

Orbán Viktor szerinte szívinfarktust is kaphatna, és így lemondhatna, valamint hogy a világ jobb hely lenne nélküle

és más államfők, az orosz és török elnök nélkül.  Az Indexnek nyilatkozva a külügyminisztérium szóvivője most azt írta: 

„A durva és mélyen megdöbbentő megnyilvánulás miatt a Külügyminisztérium péntek reggelre berendeli Ausztria budapesti nagykövetét és magyarázatot kér az osztrák állami média vezetőjének botrányos kijelentésére.”

Pachner eltávolította a posztot

Mint ahogy beszámoltunk róla, Pachner a bejegyzésében felemlegette azt is, hogy a miniszterelnök testsúlya nem éppen a legideálisabb, és hogy állandóan „izgalmi állapotban” van (vélhetően többek között a Brüsszelben folytatott harcok miatt). Hozzátette továbbá, hogy egész Európa „boldogabb és békésebb” lehetne, és hogy a világ is jobb hely lenne Orbán Viktor, Recep Tayyip Erdogan török elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök nélkül.

Karl Pachner a bejegyzést később eltávolította, és csütörtök délután egy újabb posztban kért elnézést a megfogalmazása miatt.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt 

Összesen 411 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pintyőke
2022. június 04. 08:04
Mérsékelten tisztelt Mandiner, miért hazudsz már megint? "...infarktust kap, és lemond." ez volt a szöveg. Egy halott ember nem tud lemondani.
MayorAnna 03
2022. június 03. 15:49
.
Józsi6
2022. június 03. 07:47
Hát ilyet én is tudok írni: mennyivel jobb lenne a világ Soros, liberálisok, LMBTQ aktivisták, Jourova, Victoria Nuland, Tordai Bence, CIA Szabó Tímea, Pardavi Márta, Zelenszkij nélkül. Majd bocsánatot kérek én is és akkor az osztrák intendáns szintjén állok.
Sany Xepi
2022. június 03. 06:18
Liberális módszer, kívánd az ellenfél halálát és megnyugszol. Ez magasabb körökben is elfogadott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!