Önálló népegészségügyi intézetet hozhatnak létre

2014. november 07. 17:45

Önálló népegészségügyi intézet jöhet létre a kormányzat javaslatára, amelynek minden kórházban lenne egy irodája. Az irodák egyrészt szűrőállomásként, másrészt egészségfejlesztési központként működnének – jelentette be Zombor Gábor, egészségügyi államtitkár.

2014. november 07. 17:45

Az egészségügyi háttérintézmények jelentős átalakítása várható, a kormányzat javaslata szerint önálló népegészségügyi intézet jönne létre, amely a minisztérium szakmai felügyelete mellett módszertani feladatot is elláthat majd – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára egy pénteki budapesti szakmai konferencián.

Zombor Gábor a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) által szervezett kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, hogy azokért a népegészségügyi célokért, amelyeket eddig több intézményen keresztül akartak elérni, a jövőben egységes szervezetben kívánnak tenni. Minden kórházban egy népegészségügyi állomást vagy irodát hoznának létre, az egyrészt szűrőállomásként, másrészt egészségfejlesztési központként működne. Ezek az irodák tartják majd a kapcsolatot a központi módszertani intézettel, és a háziorvosokat és a foglalkozás-egészségügyben dolgozó orvosokat is be kívánják vonni a szűrő-, illetve prevenciós programokba.

Az államtitkár közölte, hogy a kormányzat az egészségügyi rendszer alapjának a háziorvosi ellátást tekinti, ezért még ebben az évben olyan törvényeket akarnak elfogadtatni, amelyeknek köszönhetően a háziorvosi, házi gyermekorvosi pálya szakmailag és anyagilag sokkal vonzóbb lehet. 

A háziorvosokkal elinduló életpályamodellt később szeretnék végigvinni az egész egészségügyi rendszeren, így az a kórházi dolgozókra is vonatkozna. Előtte azonban – április 1-jéig – szeretnék úgy átalakítani a kórházi finanszírozási, működési rendszert, hogy az adósságkonszolidáció után már ne termelődhessen újra az intézmények adóssága. A világszínvonalú a magyarországi orvosképzést – folytatta – az egyetemek ma nem is tudják kiszolgálni, ezért arról tárgyalnak, hogyan lehetne minél több állami kórházat gyakorlati képzésre alkalmas oktató intézménnyé tenni.

A kerekasztalt megelőző sajtótájékoztatón Poór Gyula, a MOTESZ elnöke arra a kérdésre, hogy egyetértenek-e a magánellátás állami intézetekből történő kitiltásával, azt mondta: azzal egyetértenek, hogy a kettőt élesen szét kell választani, de szerinte tisztességes feltételek mellett a kórházak technológiáját fel lehet használni a privát szférában is, ha ezáltal az intézmények többletbevételhez jutnak, ez a gondolat szerinte nem ördögtől való. Mindenesetre látniuk kell azt a kormányzati tervezetet, amellyel ezt a kérdést szabályoznák.

Oberfrank Ferenc alelnök közölte, úgy látják, ebben a kérdésben a kormányzati szándék a tisztázás, az átláthatóság, a világos feladatmegosztás megteremtése, a szürkegazdaság kitessékelése az egészségügyből, és ezzel egyet is értenek. Ugyanakkor, fűzte hozzá, ha a fő cél az, hogy a betegeket rászorultsági alapon ellássák, és hogy elégedettek legyenek az ellátással, akkor ehhez szükség van világos közszférára és azt kiegészítő, azzal együttműködő magánszférára is, és e kettő működését össze kell hangolni.

A MOTESZ vezetői arról is beszéltek, egyetértenek a „kórház előtti”, azaz a háziorvosi ellátás megerősítésével, de a megelőzést az egyének egészségtudatosságának növelésével kellene kezdeni, ehhez pedig kormányzati programok és költségvetési forrás is kellene.

Poór Gyula közölte azt is, hogy egyetértenek a háziorvosi rendszer bérfejlesztésével is, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az orvoselvándorlás megállításához jelentősebb - nem tízezres, hanem százezres nagyságrendű - béremelés lenne szükséges.

Üdvözölte a kórházak adósságkonszolidációját, de szerinte az intézmények átvilágításra is szükség lenne. A jövő évi költségvetésről azt mondta, az egészségügyi kassza egésze ugyan 6,5 százalékkal nő, de azon belül például a gyógyszerkassza vagy a laborkassza összege nem emelkedik.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke történelmi áttörésnek nevezte, hogy a kormányzat előbb az alapelveket, az ahhoz rendelt célokat határozza meg a tervezett intézkedések előtt. Szerinte a költségvetés „nagyon szoros”, ezért ki kell harcolni a célok eléréséhez szükséges forrásokat.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2014. november 09. 07:12
Már az sokat segítene a népegészségen, ha mindenki betartana néhány fontos dolgot. Elsőnek, reggel korán kell kicsit több vizet inni, mert hajnalban dolgozik ntenzívebben a vese. Lehetőleg forralt vizet, mert abból a felesleges anyagok ki csapódnak és nagyobb az oldóképessége, ami a szervezet méregtelenítését jobban segíti. Csak ezzel a módszerrel fele annyi beteg lenne. Még a végén világgá kéne kergetni a mostani eü dolgozók felét... :-)))
belga
2014. november 08. 12:28
Mivel a döntéshozók és családtagjaik -továbbá az orvosok különböző szervezeteinek vezetői- nem azt az eü-i ellátást kapják, mint az átlag magyar nem érzik a bőrükön, hogy mekkora nagy bajban van az ágazat (dolgozók és betegek egyaránt). Az, hogy a betegek és az "átlag" orvosok miért hagyják (nem most, hanem lassan évtizedek óta) hogy az eü pária szerepe nem szűnik meg -sőt!- az viszont érthetetlen. (Pedig sokkal fontosabb kérdés, mint az, hogy lesz e internet adó, vagy sem.)
Bazooka454
2014. november 07. 19:41
Újabb vízfej. Gondolom a kórház irányításába is bele szólhatnak majd.
Apáczai
2014. november 07. 18:17
Undorítók ezek a feltételes módban megfogalmazott címek és állítások. "Hozhatnak létre..." Te meg lophatsz, csalhatsz, hazudhatsz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!