Kivárásra szólította fel a kamara az orvosokat

2013. január 24. 18:12

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) mindenkinek azt tanácsolja, hogy a továbbfoglalkoztatására irányuló esetleges kérelmének aláírásával a lehetséges határidő végéig várjon.

2013. január 24. 18:12

A MOK csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a nyugdíjkoron túl dolgozó orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak péntektől 15 napjuk van arra, hogy továbbfoglalkoztatásuk érdekében benyújtsák egyéni kérelmüket. A MOK szerint viszont a „kényszernyugdíjazás” érintettjei számára – döntésük meghozatalához – e pillanatban sem állnak rendelkezésre egyértelmű, jogszabályban rögzített olyan információk és feltételek, amelyekkel az egyén jövőbeni sorsáról felelősséggel dönthetne.

A tájékoztatás szerint a kamara továbbra is törekszik a szükséges információk megszerzésére. Ha valaki az aláírás mellett dönt, azt ajánlják, hogy „azt csak egy, szükség esetén a következő napokban kidolgozandó és nyilvánosságra hozandó, egzisztenciális érdekeit védő jogfenntartó nyilatkozat kiegészítésével tegye meg”. A Magyar Orvosi Kamara továbbra is fenntartja határozott álláspontját a bonyolult és megalázó kérvényezés helyett az ágazati mentesség kézenfekvő és szükségszerű megadása érdekében, és rendületlenül tovább szorgalmazza azt – szögezte le a köztestület.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár múlt csütörtökön kórházvezetőkkel folytatott budapesti tárgyalása után azt mondta: az idén összesen mintegy 6500 egészségügyi dolgozónak kell majd eldöntenie, hogy a nyugdíjkorhatár után is megtartja az állását, vagy nyugdíjba vonul. Az államtitkár hangsúlyozta, a kabinet nyugdíjas korú közalkalmazottakat érintő döntése már jelenleg is 3036 egészségügyi dolgozót, köztük 1140 orvost és több mint 880 szakdolgozót érint. Azt mondta, a nyugdíjkorhatár utáni továbbfoglalkoztatásról minden esetben egyedi kérelmek alapján döntenek, ezeket azonban a kormány az intézményekkel együttműködve „szervezett formában” kezeli.

Éger István, a MOK elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján közölte, a kamara múlt csütörtök este szavazást indított a honlapján, hogy felmérje, az orvoskar miként vélekedik a kényszernyugdíjazásról és annak várható következményeiről. A megkérdezettek 77 százaléka azt felelte, nincs teljesen tisztában azzal, hogy a kormányhatározat végrehajtása milyen munka-, nyugdíj-, illetve adóügyi következményeket jelent számukra. A megkérdezettek jelentős többsége, 86 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a gyógyítás helyzetét rontani fogja a kormányhatározat végrehajtása – tette hozzá. Erre reagálva Beneda Attila, az államtitkárság kabinetfőnöke a kormány honlapján közzétett videoüzenetében a kötelező nyugdíjazásról szóló kormányhatározat végrehajtásának folyamatában együttműködést, partneri viszony kért az ágazat szakmai és érdekvédelmi szervezeteitől.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
oldkarak
2013. március 05. 23:04
Drága koros dokik! Hagytátok magatokat átb@szni! Kértétek - a sajtó szerint az érintettek 2/3-a - Orbántól, hogy kegyeskedjen elvenni tőletek a nyugdíjat és majd valahol, valamikor fogtok helyette fizetést kapni. Csak jelezném, hogy amikor a magánnyugdij-pénz kellett neki, akkor egyrészt ígérte, hogy persze egyéni számlán tovább ki fogják mutatni stb., aztán az manyupból-államiba átlépőknek azt vágták oda, hogy mindenki a SAJÁT KÉRELMÉRE tette azt, tehát ne reklamáljon. Azt is nagy torokkal nyomták, hogy nagy béremelést adtak az orvosoknak, csak épp kihagyták a háziorvosokat, s amikor már a vállalkozó háziorvosoknak is cseppentettek egy kicsit, akkor még a közalkalmazott háziorvosoknak mai napg nem jutott egy szikra emelés sem! EZ VÁR RÁTOK IS! Dokikáim, ti még annyira naívek vagytok, hogy hisztek ennek a szélhámos bagázsnak? Ha se nyugdíjatok, se fizetésetek (vagy jóval kevesebb, mint a nyugdíj meg a munkabér együtt) nem lesz, akkor hová fordultok? Ha összefogtatok volna, és megvárjátok, míg ő kér meg titeket, hogy szíveskedjetek mág dolgozni, mert hiányotok összeomlást okozna, akkor ti diktálhatnátok a feltételeket! Dehát ezt még tanulnotok kell ... (jó pap...)

korona
2013. január 24. 20:26
De akkor mit mondjon egy olyan, aki csak azért dolgozik (mondjuk, mint portás), hogy a kicsi nyugdíját valahogy kiegészítse a valahogyig a megélhetése érdekében? A két jövedelem nem tesz ki 100 ezer forintot!
Obergruppenführer Kohn
2013. január 24. 19:05
RÖHEJ, hogy az egyetemeknek a sok vén prof emeritusnak mentességet adnak és a fiatalok enm tudnak előre lépni a tudományos ranglétrán az eü-t meg nyugdíjazásra s ami roszabb státuszmegszüntetésre akarják kötelezni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!