Lasztovicza-ügy: felfüggesztették a Testnevelési Kar dékánját

2012. augusztus 02. 17:44

Felfüggesztették a Semmelweis Egyetem Testnevelési Karának dékánját és helyettesét a Lasztovicza-ügy kapcsán indult vizsgálat első részének lezárultával – értesült a hvg.hu.

2012. augusztus 02. 17:44

„Lezárult a Testnevelési és Sporttudományi Karon az államvizsgákkal kapcsolatos szabálytalanságok gyanúja miatt indított belső vizsgálat első szakasza. A Semmelweis Egyetem rektora a tényfeltárás nyomán a kar zavartalan működésének biztosítása érdekében augusztus 6-i hatállyal felfüggesztette Tóth Miklós dékán és Szalma László dékánhelyettes vezetői megbízását, egyidejűleg Mandl József professzor személyében rektori biztost nevezett ki a Testnevelési és Sporttudományi Kar élére” – olvasható az egyetem vezetésének közleményében. A további vizsgálatot az időközben megindult rendőrségi eljárás lezárultáig felfüggesztették.

A múlt hónapban befolyással üzérkedés, valamint többrendbeli közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás gyanújával tettek feljelentést ismeretlenek a kar diplomaosztóján történtekkel kapcsolatban. Két hallgató annak ellenére vehette át diplomáját Tóth Miklós dékántól, hogy több tárgyat nem abszolváltak az előírt határidőig. Egy harmadik hallgató hasonló körülmények között kapott meg jegyeket, azonban a szükséges nyelvvizsga hiányában nem vehetett részt az ünnepségen. A három érintett fiatal Lasztovicza Jenő, sportügyekben illetékes kormánypárti politikus fia, illetve két kollégiumi szobatársa volt. A dékán személyesen írta be a hiányzó krediteket az intézmény elektronikus nyilvántartási rendszerébe – írja a hvg.hu.

 

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2012. augusztus 03. 14:50
Nem értem mire jó az ilyen iszapbirkózás, ami ebben a témában is megy. A történet teljesen egyszerű. Simán kiderithető minden lépés. Ha a diákok átlépték a tisztességes határokat, és nem teljesitették a kötelességüket, akkor ki kell rőgni őket az egyetemről. Bárki is legyen is az apjuk. Ha valóban kiderül, hogy ebben az egyetem egyik másik vezetője megsegitette őket, akkor azokat azonnal felelősségre kell vonni, és a megfelelő büntetést rájuk mérni. Ha ezt egy egyetem vezetője, vagy vezetői nem tudják, vagy nem merik meglépni, akkor teljességgel alkalmatlanok a rájuk bizott feladatra. S ezért nincs helyük vezetői posztban parádézni! Az már mindenesetre komolyan elgondolkodtató, hogy ahelyett, hogy a hivatalos utat bejárnák azok, akik valami disznóságról tudomást szereznek, felnyomják egymást, ahová éppen tartoznak. A hvg, meg ilyen felnyomás utáni email, vagy telefon után eljátssza, hogy milyen fasza tényfeltárók lettek. Jah. Karosszékből tényfeltárják az egymást feljelengetőket. Elképesztően ócska szinvonalú játékszin.
dehumanizer
2012. augusztus 03. 09:50
Majdnem 1 óra kellett hozzá, hogy valaki nekiálljon gyurcsányozni. Meg vagyok lepve.
liberálzöld.
2012. augusztus 03. 09:11
Óh, az a régi jó kommunizmus! Akkor néhány pártnacsalnyik fiacskája ellébecolt az egyetemen, kapott egy diplomát és mehetett a dolgára. Nem volt több 1 %-nál. Mindenki lex@rta őket, tanult és közdött. Most meg? Több a befolyásos politikus csemete az egyetemeken, mint az államilag támogatott hely! F@x tele van velük. S csak megjegyezném, hogy a 80-as évek közepétől a párfunkcik közel nem voltak annyira nyegle pofátlanok, mint most a pártpoilitikusok.
stefanovszky
2012. augusztus 03. 08:50
Jól tették, hogy elküldték a sunyiba, ne írogasson be jegyeket a dékán sehol, senkinek. Legyen már vége annak, hogy a felsőoktatásban majdnem ugyanaz zajlik, mint Gyurcsánynál is, aki, mint tudjuk,politikai poziciójánál fogva kapott diplomát.Ő is, és még valószínűleg mások is. Egyszer végre el kell kezdeni rendet tenni, majd ha visszajönnek a veresek, meg a libsik, akkor megint osztanak pofára diplomát. Addig tegyük a dolgunkat, nincs kettős mérce. Legalábbis kezdjünk el tenni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!