Jávor helyesli a bankadót

2013. február 19. 08:36

A Párbeszéd Magyarországért társelnöke 2014 után is megtartaná az adónemet.

2013. február 19. 08:36

A társadalmi szolidaritást is zászlajára tűző ökopolitika képviseletének feltételei ma nem adottak Magyarországon – indokolta Jávor Benedek a HírTv Rájátszás című műsorában, miért van szükség 2014-ben az Orbán-kormány leváltására. Mindez azonban Jávor Benedek szerint nem jelentheti a 2010 előtti állapotokhoz való visszatérést. Az LMP-ből kilépett politikus elmondta: „szükséges a 2006 őszi események kritikai megítélése is”.

Bajnai Gordon hétfőn nyilvánosságra hozott gazdaságpolitikai elképzeléseiről kifejtette: örül neki, hogy az Együtt 2014 szakítani kíván Matolcsy György neoliberális gazdaságpolitikájával, „ez abba az irányba mutat, amit mi is magunkénak vallunk”. Jávor elmondta: egyetért a kétkulcsos adórendszer bevezetésével, és úgy látja, társadalmilag igazságos, ha a négyszázezer forint fölött keresők magasabb kulccsal adóznak, így az átlagkeresetűek adóterhe csökkenne.

Jávor az adójóváírás újbóli bevezetését is támogatja, és szerinte valamilyen formában meg kell tartani a bankadót, de úgy, hogy az „ne fojtsa meg a hitelezést”. Emellett szükség lenne a „spekulatív célú tőkemozgások megadóztatására”, azaz a Tobin-adóra is – fogalmazott.

Az Orbán-kormány leváltásának szükségességét azzal is indokolta, 2010-ben „szó nem volt a választási kampányban új alkotmányról vagy visszamenőleges hatályú jogalkotásról”. Arra a felvetésre, hogy 2010-ben Bajnai melletti LMP-elköteleződésről szó sem volt, azt felelte: Bajnai új gazdaságpolitikája „lényegileg különbözik attól, mint amit miniszterelnökként képviselt”, az LMP választói pedig egyértelművé tették, hogy szükségesnek tartják az ellenzéki pártok együttműködését a 2014-es választásokon.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2013. február 20. 03:42
Drága Mandis gondolkodó-társaim!Nem a bankadó léte a probléma,hanem annak az agyament mértéke,és a kiszámításának módja a gond.A legborzasztóbb pedig a fideszes füleknek az,hogy a Gyurcsány vezette be!
csárly
2013. február 20. 00:11
10-szer akkora kereset 16%-a 10-szer akkor fizetendő adót jelent. mi ebben az igazságtalan? az antispekuláns adótokról, meg kérdezzétek a svédeket.
gentry
2013. február 19. 10:59
A magasabb SZJA kulcs nem hülyeség, de tényleg csak a jól keresőknél kellene bevezetni, nem pedig bruttó 400 eFt-nél, mert a br. 400 baromi messze van még a normális fizetéstől is.
Karcolt
2013. február 19. 10:58
Azért valahol örülök így Scheiring tegnapi agymenése után is, hogy ezek elhagyták az LMP-t. Bár tartok tőle, ha még Bajnaiék is megtartanák a bankadót, akkor Schifferék is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!